Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A kkv-k negyede számít versenyhelyzete javulására az idén
A kis- és középvállalkozások (kkv) negyede számít versenyhelyzetének javulására, a többség pedig változatlan versenypozícióval számol a következő egy évre - közölte legutóbbi kkv kutatásának eredményeit a K&H Bank kedden.
Mégsem indult el a munkahelyi képzést támogató pályázat
Munkahelyi képzések támogatására lehet pályázni
Elérte az 1000 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program hiteleinek összege
A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul
Cséfalvay: jelentősen csökkent a vállalkozások adminisztratív terhelése
A 2011 első negyedévében megkérdezett vállalatvezetők többsége, 58 százaléka stagnáló saját versenypozíciót vár az idén a tavaly ilyenkor jellemző 52 százalékos arányhoz képest, míg versenyhelyzetének romlására a kkv-k 14 százaléka számít.
A közepes méretű vállalkozásoknál valamivel pozitívabb a kép, közülük minden harmadik cég javuló versenypozícióra számít.
A felmérésben részt vevő hazai vállalkozások leginkább a belföldi kisvállalatokat és a multinacionális cégeket tartják versenytársnak. Jóval kisebb mértékben veszélyeztetik működésüket a távol-keleti, illetve az unió országainak vállalkozásai, miközben csupán minden tizedik kkv tekinti konkurenciának a kelet-európai cégeket.
Az ipari és szolgáltató cégek elsősorban a többi belföldi céget tekintik versenytársnak, a kereskedelmi szektorban pedig a hazai és a multinacionális cégeket egyforma arányban jelölték meg konkurenciának a cégvezetők. A távol-keleti cégek elsősorban a budapesti és Pest megyei cégek számára jelentenek versenyt.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







