A kormány jelzésére várnak a munkavállalók



Még mindig nem hívta össze a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) régóta tervezett ülését. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a kormány ezzel megsérti a munkavállalók jogait és érdekeit - ismerteti a pénteki Népszava.

A napilapi cikke szerint a munkavállalói oldal soros elnöke, Gaskó István azt mondta: semmilyen jelzést nem kaptak. Eredetileg július 26-ra tervezték a tanácskozást, ám a kormányoldal lemondta az egyeztetést, Orbán Viktor kormányfő pedig később augusztusi vagy szeptember eleji időpontot valószínűsített.

A Népszava felidézi, hogy a tanácskozást nagy várakozás előzi meg. Hírek szerint azon a kormányfő az OÉT jövőjéről kíván szólni, ráadásul az lenne az első azóta, hogy hivatalba lépett a kormány, amely a jelek szerint az OÉT jogköreinek szűkítését is fontolgatja.

Ez a kormányzati magatartás már rövid távon is súlyos károkat okoz - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a Népszavának, aki szerint a kormány megsérti a munkavállalók jogait és érdekeit, nem tartja tiszteletben az alkotmányos érdekvédelmi jogokat, és nem akarja elismerni a szociális érdekegyeztetést.

Borsik János úgy fogalmazott: elég baj volt az is, hogy az Orbán-kormány első két hónapi törvényalkotási dömpingje során sem tartotta magát az alkotmány, illetve az OÉT-ről szóló törvény szelleméhez, előírásaihoz, de azóta sem hívta össze a tanácskozást. Félő, hogy az önkormányzati választás után - amikor már nincs politikai tét - ugyanebben a jogsértő szellemben kíván a munka világát érintő kérdésekben döntést hozni - tette hozzá. Az elnök szerint mielőbb szükség lenne az érdekegyeztetésre, hiszen hamarosan már olyan fontos kérdésekről kellene egyeztetni, mint a minimálbér vagy éppen a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjazás - ismerteti a napilap.

MTI





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.