A kormány nem hajt végre kiigazítást a költségvetésen


A kormány célkitűzése, hogy az államháztartás hiánya tartósan a GDP 3 százaléka alatt maradjon és évről-évre folyamatosan csökkenjen. Mindezt strukturális intézkedésekkel kívánja elérni, olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében.

A Széll Kálmán Terv alapján készült Konvergencia program, valamint a 2011. december hónapban elfogadott 2012. évi költségvetési törvény az államháztartás uniós módszertan szerinti 2012. évi hiánycélját a GDP 2,5 százalékában határozta meg. Ezt a hiánycélt a kormány minden körülmények között biztosítani kívánja, olvasható a közleményben.

A közlemény szerint a nemzetközi pénzügyi válság korábban prognosztizált időszakának elhúzódására lehet számítani, ezért a kormánynak minden eszközt meg kell ragadnia annak érdekében, hogy a válság következményeit előrelátó módon kezelje és a kitűzött államháztartási hiányt ne lépje túl.

A kormány a 2012. évi költségvetés végrehajtását megerősíti és nem hajt végre kiigazítást, annak elfogadott irányán nem változtat.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.