Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A kormány szerint jogilag vitatható az EB javaslata
A kormány szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, "hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót".
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő így reagált arra, hogy az Európai Bizottság azt javasolja: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.
A magyar kormány álláspontja szerint azonban - mint az a két szóvivő szerdai közleményében olvasható - a tények azt bizonyítják, hogy a kabinet gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot, hiszen "a tavalyi évi gazdasági növekedésünk meghaladta mind az egész Európai Unió, mind az euróövezet növekedési ütemét, miközben folyamatosan csökkentjük a múlt örökségeként itt maradt államadósságot".
Szijjártó Péter és Giró-Szász András azt írta: a kormány megalapozatlannak és méltánytalannak tartja a Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslatot. Álláspontjuk szerint érthetetlen, hogy a bizottság "miért hagyta figyelmen kívül a tényeket", így azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya - az Európai Unióhoz való csatlakozása óta először - 3 százalék alatt volt 2011-ben, és 3 százalék alatt lesz az idén is, amellyel az ország a nyolcadik legalacsonyabb hiányt tudhatja magáénak az unióban.
Hozzáteszik, hogy mivel az Európai Bizottság a 2013-as költségvetési hiányt 3,25 százalékra becsülte, a kormány újabb intézkedéseket hozott, amelyek 0,4 százalékkal csökkentik a jövő évre várt deficitet, így az szintén 3 százalék alatt marad. Ezen döntésekről Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót - jegyzik meg, úgy összegezve, hogy a kormány minden, a vonatkozó EU-s elvárások és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges döntést meghozott, s természetesen továbbra is kész a folyamatos konzultációra az Európai Unió intézményeivel.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









