Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A környező országokban is felszolgál a Netpincér
A hazai internetes ételrendelő szolgáltatása az év elejétől már a környező országokban is elérhető. Az osztrák internetezők a NetKellner.at, a bolgárok a NetKelner.bg, a csehek a NetCisnik.cz, míg a szlovák szörfözők a NetCasnik.sk oldalon csillapíthatják éhségüket.
A közgáz kollégiumi szobájából indult magyar vállalkozás megalakulása óta nyereségesen működik és a nemzetközi terjeszkedéshez sem használ külső forrásokat. A nemzetközi porondra lépést a kedvező
hazai eredmények tették lehetővé - olvasható az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményben.
"A fordulópontot az jelentette, amikor a NetPincér.hu forgalma 1500 napi rendelés fölé emelkedett" - nyilatkozta Perger Péter alapító tulajdonos. A 2005-ben elért 720 millió forintos eladások
nagy része még Magyarországról származik, azonban a növekedési lehetőségek főleg az új piacok pizzarendeléseiből származnak majd - érvelt az ügyvezető.
A külföldi kirendeltségek informatikai támogatása a budapesti központból valósul meg, míg az ügyfélszolgálati és értékesítési feladatokat a helyi irodák látják el. Az ételrendelési portál vezetői
úgy gondolják, hogy a fogyasztók hasonlóan éhesek és kényelmesek szinte valamennyi európai országban, így februárban indul a németországi, míg márciusban a lengyel szolgáltatás is.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







