A következő évek fejlesztései a XXI. századi vasutat teremtik meg


A következő évek fejlesztései a XXI. századi vasút megteremtéséről is szólnak - hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken a Budapest-Déli pályaudvar és a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal átadásának 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, Budapesten.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy jelenleg is folynak vasúti pályafelújítások, és 2015-ig főleg európai uniós forrásokból 650 milliárd forint fejlesztés valósul meg.

Völner Pál ünnepi beszédében kitért arra, hogy az Európai Unió nemrégiben hozta nyilvánosságra a közlekedési fehérkönyvet, amely 2050-ig az európai közlekedést meghatározó stratégiai célokat fogalmazza meg, és ennek egyik legfontosabb eleme a vasúti közlekedés erősítése.

Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy a 150 évvel ezelőtt átadott vasútvonal nemcsak gazdasági vállalkozás volt, hanem modernizációs, civilizációs kérdés is, a nemzeti vasút pedig a magyar identitáshoz is hozzájárul.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta, hogy céljuk a nemzeti vasúttársaság és a vasutasság társadalmi elismertségének visszaállítása. Ehhez a vasúti közlekedést az utasok számára vonzóvá kell tenni a szolgáltatás színvonalának emelésével, amelyhez fejlesztéseket kell végrehajtani uniós források bevonásával, továbbá szükséges a vasúttársaság fenntartható finanszírozásának megteremtése az adósságrendezés mellett.

Az Új Széchenyi Tervvel és a Széll Kálmán Tervvel összhangban készül a fejlesztéseket is magában foglaló vasúti stratégia, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak, és amelyről társadalmi egyeztetést tartanak - mondta Szarvas Ferenc.

A közösségi közlekedési stratégiára vonatkozó kérdésre válaszolva Völner Pál elmondta, hogy jelenleg munkaanyagként van a szaktárca előtt a MÁV stratégia, amely a közösségi közlekedési stratégia része. Amikor megszületik a döntés a vasútról, akkor eldőlnek azok az alapvető kérdések, amelyek a busz és egyéb közlekedési módokra is kiterjednek. Ezt megelőzően a főváros közlekedési helyzetének rendezését és a források allokálását is meg kell oldani. Az államtitkár szerint várhatóan a nyár környékén lesz meg a közösségi közlekedési stratégia.

A MÁV-csoport az egykori Déli Vasút 150 éves megnyitása alkalmából ünnepségsorozatot rendez, amely a Déli pályaudvaron tartott pénteki ünnepséggel kezdődött.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítást rendezett ebből az alkalomból, amelyet pénteken nyitottak meg a Déli pályaudvarnál. A vándorkiállítást az ország több pontján is bemutatják.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.