Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A kvótacsökkentés rontja a magyar cégek versenyképességét
Súlyos versenyképességi problémáktól tartanak a szén-dioxid-kvóták kereskedelmében részt vevő hazai vállalatok annak következtében, hogy az Európai Bizottság 10,8 százalékkal csökkentette a cégek számára díjtalanul szétosztható keret nagyságát a 2008-2012-es időszakra, írja a Világgazdaság.
A piaci szereplők közül mindenki vesztes, igaz, egyelőre nem ismert, hogy az egyes létesítmények pontosan mennyivel kevesebb kibocsátási egységgel (kvótával) gazdálkodhatnak - közölte Civin Vilmos. A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) környezetvédelmi osztályvezetője szerint már a magyar kormány által elkészített verzió is kvótahiányt vetített előre, s az EB döntése ezt tovább fokozza. Magát az MVM Zrt.-t több szempontból is érinti a kvótakereskedelmi rendszer kereteinek megkurtítása. Egyrészt a csoport erőművei a tervezettnél nagyobb kvótahiánnyal számolhatnak, emellett kétséges, hogy a következő években felépülő észak-budai és miskolci erőmű számára jut-e elegendő ingyenes kibocsátási egység az elkülönített tartalékkeretből.
Eredetileg is 8-10 százalék kvótahiánnyal számolt 2008-2012 között a Dunaferr Zrt., ám a szigorítás következtében ennek mértéke a 15 százalékot is elérheti. Lukács Péter, a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a bázisnak tekintett 2005-ös évben a Dunaferr több létesítményénél folyt korszerűsítés, ezért a cégcsoport részére eleve a reméltnél kevesebb kvótát különítettek el.
Ráadásul a vállalat 2006-ban egy több százmillió eurós fejlesztési programot indított, s kérdéses, hogy az új belépő egységeknek elegendő kvótát tartalékol-e a kormány. A kvótahiány legkellemetlenebb következménye, hogy a költségek rontják majd a vállalat versenyképességét, miközben a nemzetközi piacon a fő vetélytárs orosz, ukrán és kínai cégeket nem sújtja hasonló teher.
Szintén versenyképességi problémáktól és árdrágulástól tartanak a Wienerberger Zrt.-nél. Az iparágban a szén-dioxid a technológiai folyamatban, kémiai reakciók következtében keletkezik, és ezekre semmilyen energiamegtakarítás vagy tüzelőanyag-váltás nincs hatással - fejtette ki Serfőző László. A vállalat környezetvédelmi munkatársa szerint a szigorítás következtében kieső kvótamennyiséget két módon tudják ellentételezni: külső vásárlással vagy a termelés visszafogásával, írja a Világgazdaság.

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







