Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A lakosság vette, az intézményiek adták a befektetési jegyeket
Júliusban is több mint 5 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, bár a tőkebeáramlás az előző havinál alacsonyabb, a nemzetközi tőkepiacokon helyreálló rendnek köszönhetően az alapok hozama jelentősen meghaladta a júniusit, a tőkebeáramlás jellemzően ismét a lakossági befektetőknek volt köszönhető, míg az intézményi befektetők a júniusi több mint 15 milliárd forint friss tőke befektetés után 6 milliárd forintot vontak ki az alapokból.
A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok júliusban összesen mintegy 5,1 milliárd forintot vonzottak, míg a vagyon a piaci teljesítmény hatására 42,2 milliárd forinttal nőtt. A júliusi 1,3 százalékos bővülést követően, a hónap végén a BAMOSZ tagok 426 hazai befektetési alapban összesen 3.557 milliárd forintot kezeltek.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) által közzétett legfrissebb jelentés szerint a tőkepiacok megnyugodni látszottak júliusban, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ismét növekedjen a befektetési alapok piaca. Az elmúlt fél évben tapasztalt tőkebeáramlás, ismét csökkenő mértékben ugyan, de folytatódott.
A legnépszerűbbek továbbra is a nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok: az összvagyon többségét, 62,5 százalékát ezek adják, bár az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon júliusban az átlagnál kicsit lassabban, 1,2 százalékkal bővült. A vizsgált időszakban összesen 4,5 milliárd forint friss tőke érkezett, a hozamok pedig összesen 21,7 milliárd forinttal növelték a befektetések értékét.
A pénzpiaci alapok vagyona - részben a forinterősödés miatt - júliusban lassabban bővült. Összesen 9,8 milliárd forint friss befektetést vonzottak, és 1,2 milliárd forint hozamot termeltek, ez 0,8 százalékos növekedést, így a hónap végén a teljes vagyon 1.393 milliárd forint volt. A kategória több mint kétharmadát adó likviditási alapok vagyona ennél gyorsabban, 1,1 százalékkal nőtt. A befektetők 8,4 milliárd forintot fektettek az elmúlt hónapban az alapokba, míg a likviditási alapok összesen 1,9 milliárd forintos hozamot hoztak a befektetőknek.
A legnépszerűbbek a magyar likviditási alapok voltak, de a forint alapú pénzpiaci alapok és a dollár likviditási alapok iránt is jelentős volt az érdeklődés. Leggyorsabban a dollár likviditási alapok vagyona nőtt. A hónap vesztesei viszont ismét az euróban kibocsátott likviditási és pénzpiaci alapok voltak, ezekből összesen 3,2 milliárd forintot vontak ki a befektetők júliusban - áll a jelentésben.
A nemzetközi részvénypiacok magára találása jót tett a részvényalapok hozamainak, de júliusban is láttak még lehetőséget a befektetők a részvénypiacokon. Az elmúlt hónapban 1,6 milliárd forint érkezett a nyilvános részvényalapokba, a piaci teljesítmény pedig 15,2 milliárd forint hozamot eredményezett, így júliusban az alapok közt a leggyorsabban, 4,6 százalékkal nőtt a vagyon. A 63 részvényalap vagyona a hónap végén 379 milliárd forint volt.
A Bamosz szerint továbbra is szépen gyarapodik az ingatlanalapok vagyona: júliusban 7,2 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és további 2,2 milliárd forint hozamot termeltek. A 22 ingatlanalap vagyona összességében 2,5 százalékkal nőtt, így az a hónap végén 392 milliárd forint volt, amely az alapok összvagyonának mintegy 11 százaléka.
Júliusban időlegesen megállt a garantált alapok piacán korábban látott pozitív változás, miután az elmúlt öt hónapban érkezett számottevő friss tőke után ismét tőkekivonást tapasztaltunk a nyilvános garantált alapoknál. A vagyon júliusban 0,6 százalékkal csökkent: összesen 3,2 milliárd forint távozott, míg a piaci teljesítmény csak mintegy félmilliárd forinttal növelte az alapok vagyonát. Négy alap járt le és szűnt meg, de négy új alap indult - a tőkekivonás elsősorban e kettő egyenlege, bár a hónapban elindult új garantált alapokba összesen 7,9 milliárd forintot tettek a befektetők. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 425 milliárd forint volt.
Ismét csökkent a kötvényalapok vagyona is: a 27 alap 2,1 százalékos vagyonvesztést könyvelhetett el. Ennek oka továbbra is az év elején sikerterméknek számító rövid kötvényalapok tőkevonzásának elapadása. Ezekből a termékekből így összesen 9,9 milliárd forint tőkét vontak ki a befektetők, bár 3,4 milliárd forint hozamot termeltek. A rövid kötvényalapok esetében 5,5 százalékkal csökkent a vagyon, aminek oka 11 milliárd forint tőkekivonás volt, emellett mintegy 1,6 milliárd forint hozamot értek el. A hosszú kötvényalapok vagyona viszont 2,2 százalékkal nőtt, miután 1,2 milliárd forint friss pénz érkezett ezekbe a termékekbe, és 1,8 milliárd forintos eredményt könyvelhettek el. A kötvényalapok összvagyona a hónap végén 306 milliárd forint volt.
A javuló tőkepiaci hangulatban ismét jó hónapot zártak a kisebb alapkategóriák is. A 37 vegyes alap vagyona 3,8 százalékkal, 118 milliárd forintra nőtt. A vegyes alapok negyedik hónapja tudtak új befektetéseket vonzani, 2,9 milliárd forint érkezett ezekbe a termékekbe, és a hozamok is növelték a vagyont 1,5 milliárd forinttal.
A zártkörű értékpapíralapok vagyona 2,7 százalékkal nőtt. Júliusban ugyan több mint 6 milliárd forint tőkét vontak ki az alapokból, de, elsősorban a részvényalapok teljesítménye, 17,5 milliárd forinttal növelte a vagyont.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









