Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A legnagyobb adóhátralék 4,4 milliárd forint
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.
Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azon adózók adatait, akiknél jogerős határozatban jelentős adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülnek fel.
A vállalkozói lista élén a budapesti székhelyű KLK63 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, a bírságokat is beleértve mintegy 4,4 milliárd forint tartozással. A második legnagyobb adós az ugyancsak fővárosi HÁZTARTÁSI CIKK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „v. a.” 4,3 milliárd forinttal, a harmadik pedig az egri GOLD ANIMAL Állatkereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,8 milliárd forinttal. Velük együtt - a jogkövetkezményeket továbbra is beleértve - összesen kilenc cégnek van 1 milliárd forint feletti tartozása.
A listán egy ismertebb cég neve szerepelt, a Dreher Sörgyárak Zrt.-é, amely a közlés szerint 672 millió forint adótartozással és bírsággal tarozott, azonban utóbb az adóhivatal azt közölte, hogy adminisztrációs hiba miatt került fel a cég a listára, és ezt a legközelebbi értesítőben javítani fogja.
Jellemzően továbbra is sok a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó, valamint a felszámolás alatt (f.a.) álló cég. Az utóbbiak közé tartozik például a SIMÁR Ablaktisztító és Szolgáltató Kft. "f.a.", amelynek esetében elgondolkodik az ember: nagy biznisz lehet az ablaktisztítás, ha 397 millió forint adóhiányt lehet vele felhalmozni, bár ezt a kapcsolódó 364 forint jogkövetkezményt nézve talán mégis érdemesebb volna elkerülni.
A magánszemélyek közül a Nyíregyháza-Sóstóhegy illetőségű Berei Mihály tartozik a legnagyobb összeggel, a bírságokat is beleértve mintegy 472 millió forinttal. Őt a szamosszegi Szabó Bertalan követi 317 millió forinttal, majd a debreceni Kárai Péter, aki ugyancsak a jogkövetkezményekkel együtt összesen 266 millió forinttal "lóg" az adóhatóságnak. Rajtuk kívül még a gárdonyi Karé Mihálynak van 200 millió forint feletti - 229 millió forint - adótartozása, 100 millió forint feletti pedig a nevesített adósokkal együtt összesen nyolc magánszemélynek. Van, amikor az adósságot a család több tagja is halmozza: Pusztadoboson például Csuka Attila és Csuka Attiláné is jelentős összeggel tartozik az adóhatóságnak, ketten együtt mintegy 145 millió forinttal.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









