A legnagyobb biztosítók nem veszítettek a kgfb-váltáson



Nem veszített a két legnagyobb piaci szereplő - az Allianz és a Generali-Providencia - a kötelező gépjármű felelősségbiztosító (kgfb) váltáson a mai állás szerint. A vesztesek és a nyertesek között egyébként nagyobb és kisebb biztosítók is voltak. A múlt év végén a biztosítót váltók száma nagyjából négyszázezer volt.

A váltás irányára egyelőre a nagy internetes brókerek adataiból lehet következtetni, miután végleges számok majd csak februárban lesznek az egyes biztosítóknál.

A biztositas.hu-nál negyven százalékkal emelkedtek múlt év utolsó két hónapjában az új kötések az egy évvel korábbihoz képest - mondta Rácz István ügyvezető. Az 52 ezer új szerződő húsz százaléka választotta a Közlekedési Biztosító Egyesületet (KÖBE), 16 százaléka az Uniqa Biztosítót, tíz százaléka a most piacra lépett Signal Biztosítót, míg 9 százaléka a MÁV Általános Biztosító Egyesületet.

Az első négy helyezett ugyanaz a netrisk.hu brókernél is, csak éppen a sorrend más. Náluk az Uniqa vezet 17 százalékkal, azt követi a MÁV Egyesület 15, a KÖBE 12, illetve a Signal 9,5 százalékkal. Haraszti Zsolt ügyvezető úgy vélte, hogy a két cég közti sorrend-különbséget az okozza, hogy az ő rendszerükben kötelező volt végigmenni valamennyi kedvezményen, így többen találtak olyat, amire nem is gondoltak. A netrisk.hu egyébként 62 500 ezer új szerződést kötött, éppen annyit, mint egy évvel korábban.

Felmondások: az Allianz vezet az online brókereknél

A felmondásokat illetően a biztositas.hu-nál az Allianz áll az első helyen (25 százalék), azt követi a Generali-Providencia (15 százalék), a K&H (12 százalék) és a Magyar Posta Biztosító (9 százalék). A netrisk.hu-nál Allianz (24 százalék), Generali-Providencia (11,5 százalék), K&H (11 százalék) és Magyar Posta Biztosító (8 százalék) a sorrend.

Az elszerződés miatt a brókereknél veszteséget mutató biztosítók közül az Allianznál - a sajtóosztálytól kapott nem végleges adatok szerint - százhúszezer új szerződés áll szemben százezer felmondással, vagyis a szaldó pozitív.

A Generali-Providencia - a második számú piaci szereplő - hatvanezer felmondással és ugyanennyi új kötéssel - szintén nem végleges adatok alapján - nullszaldóval jött ki a váltásból - mondta Jákfalvi Zoltán gépjármű biztosítási osztályvezető.

A Uniqa, a MÁV Egyesület és a KÖBE a kgfb-váltás nyertesei

A nyertesek közül az Uniqa 29 ezer felmondást regisztrált, és idáig 34 500 új szerződést vettek számba - mondta Ertl Pál, a biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja. Közlése szerint az új szerződések száma azonban emelkedni fog, mivel még több tízezret nem dolgoztak fel.

A MÁV Egyesületnél 11 ezer felmondással szemben áll 25 ezer új kötés - közölte Banyár József felügyeleti biztos. A KÖBE 25 ezer felmondás mellett 42-44 ezer új szerződést kötött.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
5500 új munkahely jöhet létre és 8000 maradhat meg 10 milliárdból5500 új munkahely jöhet létre és 8000 maradhat meg 10 milliárdból

Összesen 750 pályázat érkezett be a kormány munkahelyteremtő pályázati kiírására 10,4 milliárd forintos értékben. Ezáltal 8000 munkahely maradhat meg és 5500 új jöhet létre. Mfor.hu-tudósítás.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.