Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A legőszintébb életrajz: "lusta vagyok és lopok"
A világ legőszintébb önéletrajzát produkálta egy diplomás brit férfi új munkahely végett: beleírta, hogy munkahelyén lop és lusta.

- Hol a pénz a kuponozásban?
- Kupon és/vagy klubkártya?
- Lojalitásprogramok tapasztalatai
- Hogy működnek a kedvezménykáryták?
A 28 éves illető filozófus, de - mint életrajzában írta - végzettségét teljesen értelmetlennek tartja. Azt sem hallgatta el, hogy korábbi állásait unalmasnak, lélekölőnek találta. Hobbiként azt írta, hogy szereti lehunyni a szemét és azt képzelni, ő Darth Vader, a Csillagok háborújának (negatív és pozitív elegyű) hőse. Ami a lopásokat illeti, nem aranyrudak, hanem sütemények jelentik múltja eme sötét fejezetét. Lustaságán túl bevallotta azt is, hogy a pontosságot rugalmasan kezeli.
A férfi reméli, hogy brutálisan őszinte életrajza álmai állásához juttatja, ugyanakkor megjegyzi: annak a valószínűsége, hogy létezik kedvére való munka, nulla."Egyszerűen olyan önéletrajzot akartam írni, mely passzol rám. Úgy vélem, hogy ha valaki elolvasás után is lát bennem némi fantáziát, akkor jobb állást kaphatok, mint amilyenhez egy hagyományosan megírt életrajz révén jutnék" - idézte a férfit a brit Metro újság.
A pályázóért eddig nemigen kapkodnak a munkáltatók, bár egy reklámcég behívta interjúra. Ugyanakkor több fejvadászcégtől dühödt válaszokat kapott. Ő azonban kitart őszinte stratégiája mellett, legalábbis amíg nem fogy el a cigarettája, mert akkor majd - mondja - lehet, hogy kémiai késztetést érez normális CV írására.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









