A legtöbb álláskereső nem akar felelősségteljes pozíciót


Az álláskeresők több mint fele nettó 100 és 200 ezer forint közötti fizetéssel lenne elégedett. Mellette egyre fontosabbá válik a munka és magánélet egyensúlyának biztosítása, az önálló döntési jogkör viszont nem vonzó - derült ki a HVG Állásbörze tavaszi rendezvényének felméréséből.

A márciusi állásbörzén idén minden eddiginél több, 152 kiállító ajánlatai közül válogathattak az érdeklődők. A rendezvény szervezői egyúttal 7490 látogatót is megkérdeztek, hogy mely szempontokat, elvárásokat tartják szem előtt az álláskeresés során.

Fizetés, egyensúly és jövőbeli távlat

A megkérdezettek 38,09 százaléka nettó 100 és 150 ezer forint fizetéssel is elégedett lenne, 26,5 százalékukból azonban 150 és 200 ezer forint közötti nettó összeg váltana ki elégedettséget, a válaszadók 8,79 százaléka pedig 300 ezer forint feletti fizetést szeretne kapni.


A fix, megélhetést biztosító fizetés mellett ugyanakkor egyre lényegesebb szempontként jelenik meg a magánélet és a munka egyensúlyának lehetősége, ezután az egyértelmű elvárások és a hosszú távú elhelyezkedési lehetőség volt a legfontosabb. Érdekesség, hogy a válaszadók legkevésbé felelősséggel járó, vagy önálló döntési jogkört biztosító munkát szeretnének maguknak.

Informatikusok nem érdeklődnek – pedig lenne igény rájuk

Az állásbörze látogatóinak 38 százaléka a gazdasági/pénzügyi terület ismerője, 17,8 százalékban mérnöki végzettségű, és csak 8 százalék volt az informatikai terület iránt érdeklődők aránya. Annak ellenére, hogy utóbbi szakterületet a kínált állások 52 százaléka érintette. A gazdasági/pénzügyi végzettséget igénylő pozíciók szintén hasonló arányban voltak megtalálhatók, míg a pályázható állások 50 százaléka mérnöki tapasztalatokat igényelt.

Branderősítés

A cégek számára egy ilyen állásbörze azonban nem csak a munkatársak toborzásáról, és az adatbázisuk feltöltéséről szól, de az arculatépítés szempontjából is kiváló lehetőség. A vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak megjelenésükre, munkáltatói arculatukra, hiszen tudják, hogy úgy tudják a leghatékonyabban elérni a tehetséges munkavállalókat, ha „benne vannak a köztudatban” és mindemellett vonzó módon tudják bemutatni önmagukat, termékeiket, szolgáltatásaikat. - olvasható a felmérésben.

A multik a legnépszerűbbek

A sikeres arculatépítés érzékelhetően meghozza az eredményt, hiszen az álláskeresők körében már idén is a multinacionális vállalatok voltak a legnépszerűbbek.

Hasonló eredmény született a Figyelő, Hewitt és AIESCES közös kutatásán is, mely alapján szintén az AUDI foglalta el az első helyet.

Székely Sarolta

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 12:03 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 11:25 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 10:46 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.