Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A lézerközpont lökést ad Szeged gazdasági fejlődésének
Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházásaként megvalósuló lézeres kutatóközpont, az Extreme Light Infrastructure (ELI) megadhatja azt a kezdő lökést, amellyel Szeged gazdasági fejlődése új pályára állhat – jelentette ki Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora pénteken a Tisza-parti városban.
A professzor a szegedi közgyűlés ülésén elmondta, a lézertechnológiára épülő nemzetközi fotonika – amely magában foglalja a fogyasztói elektronikát és a síkképernyős megjelenítést – piaci forgalma 2008-ban globálisan 270 milliárd eurós volt, növekedése éves szinten mintegy 7,6 százalék.
Európa általános versenyhelyzete ezen a részterületen kedvező, a világon Japán után a második. A fotonika dinamikus, nagy kutatás-fejlesztés intenzitású piac, kedvelt célpontja a kockázati tőkének, mert az innovatív kisvállalkozások nagy szerephez jutnak. A nagyintenzitású lézertechnológiához kapcsolódó piacon pedig európai dominancia van - tette hozzá.
Az ELI összességében 800 millió eurós – Szeged mellett Prágában és Bukarestben megvalósuló - beruházása jelentősen javítja Európa versenyképességét – tudatta az egyetemi tanár.
Hozzátette: Magyarországon jelen vannak a terület meghatározó multinacionális cégei, a GE, a Siemens, a Samsung és néhány tucat kis- és közepes vállalkozás, amelyek tevékenysége az ELI kulcstechnológiájához kapcsolódik. A magyar lézeres kutatói közönség pedig az utóbbi három évtizedben úttörő szerepet játszott az ELI-t megalapozó kutatásokban.
A tervek szerint az ELI 10 hektáros területe körül kialakítanának egy az élenjáró vállalatokat vonzó tudományos parkot. A számítások szerint a kutatóközpont, a 60 hektáros tudományos park létrehozása és működtetése tíz év alatt 730 millió euró többletberuházást generál a régióban – közölte a professzor.
Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a szegedi beruházás az Új Széchenyi terv egyik zászlóshajója, teljes költsége mintegy 245 millió euró. A háromszintes több ezer négyzetméteres központ megépítése is rendkívül korszerű technológiai megoldásokat igényel – tette hozzá.
A szakember hangsúlyozta, a kormány 3 milliárd forinttal támogatja a tervezési munkákat, így pénzügyi korlátja nem lesz a beruházás előkészítésének. A kivitelezési munkák 2012 végén, 2013 elején kezdődhetnek el, és várhatóan 2015 végére fejeződhetnek be – ismertette az igazgató.
MTI

Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Hadik kávéház szoszédságában, Budapest XI. ker, 46 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 000 000 Ft
Eladó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 75 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Tétényi út, Budapest XI. ker, 12 700 000 Ft
Eladó lakás 1111 Fegyvernek u., Budapest XI. ker, 11 700 000 Ft
Eladó lakás 1101 Hatház u., Budapest X. ker, 7 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Ildikó u., Budapest XI. ker, 17 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1081 Dugonics u., Budapest VIII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1061 Ó u., Budapest VI. ker, 70 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Bocskai út, Budapest XI. ker, 52 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Etele út, Budapest XI. ker, 60 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2







