A luxus utcája lesz az Andrássy út


Még az idén három felsőkategóriás márka nyit üzletet az Andrássy úton. Kialakítás alatt áll ugyanis a Gucci mellett a cipőiről és táskáiról ismert Roberto Cavalli, az órakat gyártó Tag Heuer és a tollbirodalom Mont Blanc boltja is. A hírek szerint ugyanakkor a jövőben akár további luxusmárkák is helyet követelhetnek maguknak a sugárúton. Mfor.hu háttér.

Világmárkák lelőhelyeVilágmárkák lelőhelye (Mfor-montázs)

Az egyik legismertebb életmódmagazin, az amerikai Robb Report januári számában közölte a modern kor legfontosabb luxumárkáinak listáját. Az akkori válogatásba végül 36 cég került be 13 kategóriára bontva. Ezek egy része már jelenleg is rendelkezik egységgel hazánkban, több azonban a közeljövőben tervezi, hogy üzletet nyit Magyarországon. A magasan pozícionált termékek egyik kedvelt célpontja az Andrássy út, ahol az első fecske, a Zegna 2005-ös megjelenése óta mind több márka nyit üzletet.

Idén egy luxusmárka már debütált a pesti sugárúton, a női divatcikkeket árusító angol Burberry még a nyár elején nyitott üzletet nem messze a Louis Vuittontól. Pontos időpontot a cégnél nem közöltek, de az utcán átellenben az egykori Wahrmann-palotában az olasz Gucci mutatkozik be hamarosan. További üzletek portálján is található az idei nyitásra utaló jel (van ahol konkrét felírtat), így az óráiról méltán híres Tag Heuer és a tollakat gyártó Mont Blanc is megjelenik a következő az Andrásy úton.

Emellett kialakítás alatt áll a cipő és táskaőrültek egyik nagy kedvencének, Roberto Cavalli dizájner fémjelezte márkának az üzlete is. A lista korántsem teljes, lapinformációk szerint hamarosan újabb nagyágyú nyit, a tervek szerint az Emporio Armani jelenik meg. Ez utóbbi a márka nemcsak üzlettel, hanem kávézóval is megjelenik a lassan korzóvá alakuló sugárúton.

Az ingatlanpiaci szakemberek emellett olyan világmárkák megbízásairól számoltak be, mint a BodyShop, vagy a Shephora, de a hírek szerint Lafayette áruház, a Dior és a Chanel is megfelelő ingatlan után kutat az Andrássy úton. Nagy kérdés, hogy ezek a boltok mindegyik talál-e megfelelő minőségű üzlethelyiséget, igaz a felújítás alatt lévő Párizsi Nagyáruházban - vagy más néven Divatcsarnokban – legalább egy szinten exkluzív kereskedelmi egységek kapnak helyet (a többi szinten irodák lesznek), melyek között minden bizonnyal luxusmárkák is lesznek. A még folyamatban lévő tárgyalások miatt a fejlesztő, az Orco későbbre ígérte a bérlők névsorát.

Mi a siker titka?

Játék
http://www.marczibanyi.hu/


Ezúttal a felújított Marczibányi Sportlétesítménybe nyerhet két játékosunk bérletet!

10-ből 7-et 50 ezerért!

Ugyan korábban néhány szakértő kétségbe vonta, hogy az Andrássy út alkalmas-e kereskedelmi funkciókra, a siker ma már egyértelműnek tűnik. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a patinás ingatlanok tulajdoni jogviszonya mostanra rendeződött, a nagy márkák pedig a jogtiszta, kevés adminisztrációt igénylő, exkluzivitást biztosító ingatlanokat kedvelik. Egy másik jó példa erre a Deák Ferenc utcai Fashion Street, ahol az ingatlanok egy kézbe kerültek, a beruházó ugyancsak pénzt injektált az épületek felújításába, és olyan márkák jelentek meg, mint a Boss, a Ralph Lauren, illetve a Benetton. Mára a Deák Ferenc utca igazi felső kategóriás sétálóutcává alakult, ahová szívesen mennek a turisták és a belföldi fogyasztók is.

"Egyik cég vonzza a másikat" - röviden így foglalta össze korábban az mfor.hu-nak a "titkot" Nagy Zsuzsanna, a Guess divatház márkamenedzsere, hogy miért éppen az Andrássy utat lepik el a luxusmárkaüzletek. Bár a plázákhoz képest megvannak a helyszín hátrányai is, például a parkolás nehézsége illetve a pluszszolgáltatások – mint a mozi – hiánya, ugyanakkor van egy olyan réteg, amely az itt lévő üzleteket szívesebben választja.

Magyarok vásárolnak

Érdekesség, hogy az Andrássy úton megtelepedett üzletek – noha turisztikai szempontból is központi helyen találhatók - forgalmát döntően a hazai vásárlónak köszönheti. Mindez pedig azt mutatja, hogy immár a magyar vásárlók között is megerősödött egy igényes, fizetőképes réteg. Számukra fontos, hogy a legismertebb világmárkák termékeit hordják, és ezért már nem kell egy-egy nyugati nagyvárosba elutazni.

A magyarok - egy közelmúltban készített felmérés szerint - egyébként is pozitívabban viszonyulnak a luxusmárkákhoz, mint az európai átlag. Nálunk az internet-használók egyharmada állítja magáról, hogy kisebb-nagyobb rendszerességgel vásárol designer márkát, állítja a Nielsen közelmúltban publikált felmérése. Világszerte a luxusmárkák vásárlói leggyakrabban Calvin Klein, Ralph Lauren vagy Diesel terméket választanak. Magyarországon viszont a Diesel, Calvin Klein és Gucci után következik a Giorgio Armani, Chanel, Givenchy.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.