Tíz százaléknyi magyar GDP összeget költ Kína légiiparának fejlesztésére


Kína 218 repülőgép vásárlására készül az idén a növekvő igényekkel összhangban - közölte Li Csia-hsziang (Li Jiaxiang) a kínai polgári légügyi főhivatal (CAAC) igazgatója a hétvégén.

Az új megrendelések között lesznek jumbók és kisebb gépek is - tájékoztatott Li, aki beszámolt arról, hogy tavaly a légi utasok száma 230 millió volt, a teherszállítás mennyisége pedig elérte a 4,46 millió tonnát. 2010-ben mindkét területen 12 százalékos növekedésre számítanak.

Becslések szerint Kínában 2020-ig 700 millióra nőhet az utazók száma, ami 2030-ra megduplázódhat. A teherszállítás volumene az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest megkétszereződött, és gyakorlatilag visszaállt a nemzetközi pénzügyi válság előtti szintre - számolt be Li.

Az 586 milliárd dolláros kínai gazdaságélénkítő csomag részeként tavaly 22 repülőteret építettek, illetve újítottak fel. Az idén 90 milliárd jüant (13,2 milliárd dollár) szánnak 25 repülőtér bővítésére.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.