Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A magyar vállalatok is rámozdultak az ajándékutalványokra
Év végén sok cégnél előkerül az év végi jutalmazás, bónuszok, prémiumok, ajándékok kérdése. A tavalyi évhez képest a cégek átlagosan 10 százalékkal több ajándék utalványt adnak – derül ki a Sodexo Pass felméréséből.
Sok munkavállaló fejében az év vége összekötődik az éves jutalmak kifizetésével, valamint a karácsonyi ajándékok kiosztásával. Az év végi jutalmazás egyik kedvelt formája az ajándék utalvány, amely a jelenlegi jogszabályok szerint évente három alkalommal a minimálbér 10 százalékáig, azaz idén 7150 forintig még adó- és járulékmentesen adható. A Sodexo Pass, Magyarország piacvezető utalványforgalmazója szerint idén már több cég bátrabban bánik az év végi jutalmakkal, és átlagosan 10 százalékkal magasabb összeget adnak dolgozóiknak, legalábbis ami az utalványokat illeti. A magasabb juttatási összeg mellett idén 8 százalékkal több cég döntött úgy, hogy ezt a juttatási formát választja. A növekedést az adómentesség megszűnése is eredményezhette, hiszen az idén még adómentes ajándék utalványt jövőre 97,89 százalékos adóteher sújtja.
Az átlagnál magasabb arányú a változás 100-500 főt foglalkoztató cégek körében, ahol december elejéig majd 20 százalékkal több utalvány fogyott a tavalyi évhez képest, ami közel 12 százalékkal több munkáltató összeredménye.
A kisebb létszámú cégeknél csupán 2,6 százalékos ez a növekedés, mindazok ellenére, hogy a felmérés szerint idén 3 százalékkal kevesebb cég gondolta úgy, hogy élni fog ezzel a juttatási formával. Az 500 főnél is magasabb létszámú cégeknél ez utóbbi arány már eléri a 15 százalékot, amely azonban a juttatás értékében csupán 2,8 százalékos emelkedést eredményez.
Az ajándék utalvány igen közkedvelt a felhasználók körében is, mivel szinte mindenre, az élelmiszertől kezdve, a ruházaton át, a műszaki cikkekig elkölthető. Ennek megfelelőn az alkalmazottak saját igényeik szerint dönthetik el, hogy milyen terméket vásárolnak az utalvánnyal.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









