Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Egyre többen intenek be a karácsonyi ajándékláznak
Négyből egy magyar azzal fogja meglepni szeretteit december 24-én, hogy nem vesz nekik semmit - ez magasabb arány 2008-hoz képest. Aki vásárol, az is kevesebből teszi ezt, mint tavaly ilyenkor. Elemzők ezzel összhangban azt jósolják, hogy az év végi szezon forgalma a tavalyi esés után idén tovább csökken majd.
Míg tavaly a lakosság 81 százaléka vásárolt ajándékot karácsonyra, idén ez az arány előrejelzések szerint 76 százalékra csökken, derül ki a Kirakat.hu termék-, ár- és bolt-összehasonlításokat kínáló portál és az Ipsos Zrt. 1500 fő körében végzett reprezentatív kutatásából.
Kevesebb jut ajándékra
Visszaesés mutatkozik az ajándékozásra szánt összeg nagyságát tekintve is – az elemzés készítői szerint ennek oka az erőteljesen begyűrűző gazdasági válság. Míg 2008-ban a megkérdezettek 61 százaléka tervezett maximum 30 ezer forintot költeni ajándékokra, idén már 66 százalék szeretné ebből az összegből megoldani ezt, 50 ezer forintnál többet pedig csak alig hat százalékuk szándékozik költeni.
A karácsonyi kiadások szempontjából jelentős szerepe van a rendszeres internet-használatnak: 20 ezer forint alatt nagyobb valószínűséggel költenek azok, akik nem használnak internetet, viszont a több mint 100 ezer forintos kiadást fontolgatók között az átlagnál többen vannak a világhálót használó felnőttek.
Előnyben a net
Ezzel párhuzamosan az elemzés szerint megnőtt az interneten tájékozódók, valamint a web-áruházakban vásárlók aránya. Azon megkérdezettek, akik a tavalyi évben ajándékoztak, vagy az idén tervezik, s ehhez előzetesen tájékozódnak, 40 százaléka idén a világhálóról gyűjti be a döntéshez szükséges információkat, szemben a tavalyi 31 százalékkal.
Az internetezők majdnem fele hetente (45 százalék) látogat a netre ajándékvásárlás vagy az ezzel kapcsolatos információszerzés céljából. Ez az arány 2008-ban még csak 35 százalék volt. Web-áruházakból a lakosság 8 százaléka rendelt az elmúlt egy év során, ők leginkább a 18-39 éves, érettségivel rendelkező budapestiek, valamint a közepes és magas társadalmi státuszúak köréből kerültek ki.

Nielsen: a Tesco, a CBA és Coop a legnagyobb forgalmú élelmiszerláncok élén
Csaknem 3 ezer dolgozót vesz át az Auchan a Corától
Az Árkád lesz a legnagyobb magyar bevásárlóközpont
A plázastopot is vizsgálja az Európai Bizottság
Lázár-javaslat: 2000 lakosonként egy dohánybolt 40 centis táblával
Összességében egyébként az ajándékozni szándékozó felnőttek több mint harmada (37 százalék) tájékozódik előzetesen a megvásárolni kívánt ajándékról. A legfőbb információforrás változatlanul az áruházak akciós újságjai (65 százalék), valamint egy-egy áruházi séta, nézelődés (56 százalék), a válaszadók fele pedig a környezetében élők véleményét kéri ki döntése előtt.
A férfiak az utolsók
A karácsonyi ajándékokról általában már novemberben elkezdünk informálódni, a döntést azonban jellemzően csak decemberben hozzuk meg. A felnőttek 72 százaléka az év utolsó két hónapjára hagyja az ajándékvásárlást, a férfiak és a fiatalok pedig jellemzően az utolsó pillanatokban tudják le ezt.
Az ajándéklista élén – 52 százalékos választási aránnyal - idén is a kozmetikai termékek állnak, amelyeket elsősorban fiatalabb és közepes életszínvonalon élő nők választanak. Érdekesség, hogy a felmérés szerint egyedül ennek az ajándéktárgynak a forgalma növekszik majd tavalyhoz képest.
A "kenceficéket" - csakúgy, mint 2008-ban - a ruházati cikk, könyv, gyermekjáték, valamint a CD és a DVD követi - ezekből azonban idén kevesebbet ajándékoznak majd, mint tavaly.
Vérszegény évvége jöhet
Az MTI által korábban megkérdezett elemzők – az Ipsos elemzésével összhangban – úgy vélekedtek, hogy az ünnepi szezon forgalma enyhe mértékben csökkenhet, illetve jobb esetben legfeljebb stagnálhat; az Equilor szerint például a tavalyi évben mért 3,4 százalékos esés után idén is csökkenni fog a kiskereskedelmi bevétel a karácsonyi időszakban. Kiutat - ebben szintén megegyezik véleményük az Ipsoséval - az online kiskereskedelem jelenthet.
A kiskereskedelem a legutóbbi adatok szerint továbbra is recesszióban van: az üzletek forgalma 2009 első kilenc hónapjában összesen 4,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakában mérttől.
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









