A minisztérium szerint 3,9 százalékos lehetett a hiány


A pénzügyminisztérium továbbra is bízik abban, hogy az államháztartás EU-norma (ESA95) szerint számított, azaz eredményszemléletű hiánya tavaly "gyakorlatilag a hazai össztermék (GDP) 3,9 százaléka körül" volt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közölt, előzetes adatai szerint a pénzügyi számlák alapján az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2009-ben a GDP 4,4 százalékára nőtt a 2008-as 3,7 százalékról.

"Az előzetes, és később még többször módosítandó MNB-statisztika egyes tételekben, főként a központi bankhoz kapcsolódó elszámolásban, eltér az EU előírások szerinti államháztartási hiány számbavételénél alkalmazott módszertantól. Ha ezekkel korrigáljuk az MNB statisztikáját, akkor gyakorlatilag 3,9 százalék körüli értéket kapunk" - mondta a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke, Pichler Ferenc kedden az MTI-nek.

Az EU a deficitpálya megítélésekor az ESA95 szerinti deficitarányt veszi figyelembe a túlzottdeficit-eljárásban. Az Európai Bizottság már a január végi felülvizsgálatkor megállapította: "A 3,9 százalékos cél minden bizonnyal teljesült". Hétfőn pedig az uniós pénzügyi segítségnyújtás negyedik felülvizsgálata után az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Olli Rehn így nyilatkozott: "A takarékossági intézkedés-sorozatnak köszönhetően úgy tűnik, hogy Magyarországnak sikerült a GDP 3,9 százalékánál tartani a hiányt, a súlyos gazdasági visszaesés ellenére".

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.