Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A mobilpiacon is egymásnak ugrik a két informatikai óriás?
Az internetes piacon már lezajlott a keresők háborúja, a két legnagyobb szereplő most a mobiltelefonok piacára lépne be, hogy ott nyissanak új csatateret egymás között. Legalábbis erre utalnak az elmúlt hónapok vállalatfelvásárlásai és piaci pletykái. Mfor.hu-háttér.
Apple részvényeket venne? Esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!
Saját gyártású telefonokkal dobbantana a Google
Hétfőn jelentették be, hogy a Google 12,5 milliárd dollárért megveszi a Motorola Mobility Holdingot, azaz a Motorola mobilüzletágát. A vételár részvényenként 40 centet jelent, ami 63 százalékos prémiumot jelent a papírok pénteki záróárfolyamához képest. Ezzel a lépéssel a Google teljes jogú szereplője lesz a mobiltelefon-piacnak, vélhetően az elmúlt hónapok kihívásai késztették a lépésre az amerikai céget. A Google részvényesei pesszimistán fogadták a bejelentést, nem sokkal a Wall Street nyitása előtt majdnem 3 százalékos mínuszban voltak a papírok.
A Google számára nem lesz teljesen új terep a mobilpiac, hiszen tavaly januárban került forgalomba a cég első telefonja,a Google Nexus One, melyet a HTC gyártott a vállalat megrendelésére. A mostani felvásárlással azonban a keresőóriás saját maga állíthatja elő a készülékeket, melyeken saját Android operációs rendszere futhat majd. Eddig a Google főleg az Android növekvő népszerűségének köszönhette mobilpiaci térhódítását. A Motorola "átállítása" azért sem okoz majd különösebb problémát a cégnek, mivel eddig is az Android futott a telefonjain. Eddig a Motorola mellett a Samsung, az LG és a HTC voltak a Google legnagyobb megrendelői.

5 év múlva eltűnhet a Facebook és a Google
A legbefolyásosabb cégvezetők élén a Facebook-vezér
Tovább szárnyalt a Google nyeresége
Van, ahol a Google már lekörözte az Apple-t
Apple, Facebook és a kínai Twitter a leginnovatívabb vállalatok között
10 százalékos zuhanás - kiábrándító Google eredmény?
A felvásárlás bejelentése után a Google megnyugtatta az aggódókat, hogy az Android továbbra is nyílt forráskódú platform marad, a cég a tervek szerint külön üzletágba szervezi majd a Motorolát, mely továbbra is az operációs rendszert fogja használni. A vállalat menedzsmentje szerint az üzletet 2012 elején zárhatják le, addig még mindkét cég igazgatóságának jóvá kell hagynia a felvásárlást.
A Motorola a második negyedévet illetően profitjának 28 százalékos növekedéséről számolt be elsősorban a tablet-eladások növekedésének köszönhetően. A Motorola egyébként éppen az idei év elején bontotta külön két cégbe működését: a Motorola Mobility mellett a Motorola Solutions a másik társaság, mely elsősorban hálózatok építésével foglalkozik.
Piaci szakértők szerint azért is lehet jó üzlet a Motorola felvásárlása a Google számára, mert a céggel együtt annak tízezer szabadalmát is megszerzik. Így pedig sokkal hatékonyabban védhetik majd meg az Androidot az egyre szaporodó támadásoktól, melyek az utóbbi hónapokban többször eredményre is vezettek már.
A Microsoft kiásta a csatabárdot
A Google mostani lépése valószínűleg reakció volt a nagy rivális Microsoft terjeszkedési terveire: Bill Gates és csapata májusban jelentette be a Skype felvásárlását 8,5 milliárd dollárért, emellett folyamatosan pletykálnak arról, hogy a cég felvásárolja a szebb napokat is megélt Nokiát. A két társaság még februárban kötött megállapodást arról, hogy a Nokia készülékein a Microsoft operációs rendszere fog futni, szakemberek szerint azonban koránt sem biztos, hogy ennyivel beérik az amerikaiak.
A hírek szerint a Nokia és a Microsoft első közös telefonja az idei év végén jelenhet meg, a pletykák alapján viszont könnyen lehet, hogy addigra teljesen a Microsoft tulajdonában lesz a finn gyártó. Ráadásul az üzlet anyagi oldala sem jelentene komoly megterhelést a társaságnak, mely a második negyedéves eredménye szerint 52 milliárd dollárnyi készpénzállományon ül (A mobilpiacon is egymásnak ugrik a két informatikai óriás?), ami 43 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A cég profitja az előző évi 4,52 milliárd dollárról 5,87 milliárdra emelkedett.
Az utóbbi hónapokban a technológiai szektor legtöbb felvásárlási pletykájában előkerült az Apple neve is, hiszen a vállalat amellett, hogy a világ legértékesebb cége a tőzsdei érték alapján, komoly készpénzállományon ül, ráadásul folyamatosan jelentős nyereséget termel. A Google és a Microsoft a jelek szerint léptek, kérdés, hogy az Apple "beszáll-e a táncba", illetve mely területeken erősítené jelenlétét.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Az RTL vezérhajóját ostromolja a TV2









