A mobilvilág trónjára tör a Samsung


A dél-koreai Samsung még az idén el kívánja hódítani a Nokiától a legnagyobb mobiltelefongyártó rangját.

Az okostelefon-értékesítésekben a Samsung már tavaly megelőzte a Nokiát, az idén azonban a hagyományos mobiltelefonok területén is át akarja venni tőle a vezetést. Amennyiben a Samsung sikerrel jár, az a Nokia 14 éves egyeduralmának vetne véget. A Nokia 1998-ban vette át a vezetést a Motorolától. 
 

A Reuters hírügynökség adatai szerint a Nokia 2011-ben összesen 418 millió, míg a Samsung 320 millió mobiltelefon készüléket értékesített. Szakértők nem tartják valószínűnek, hogy a Samsung az idén át tudná venni a vezetést a Nokiától. Előrejelzéseik szerint csak a Nokia előnye fog csökkenni. A Nokia 388 millió készüléket, a Samsung pedig 359 milliót értékesít majd az idén.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.