A mohó vezetők okozzák a nagy bukásokat



A magyar cégek még tanulhatnak az Enron, a Parmalat, a Shell vagy a Xerox csődjéből - mondta a Boston Consulting Group (BCG) amszterdami irodájának vezető tanácsadója. Kees Cools, a menedzsment tanácsadó cég egyik vezetője elmondta: az óriásvállalatok bukását nem a vállalatirányítás gyengesége, hanem a mohó és öntelt cégvezetők okozták.

Kees Cools egy hétfői sajtótájékoztatón ismertette a társasága által készített kimutatás legfontosabb megállapításait. Ezek szerint a vezetőknek adott túlzott részvényopciók, jutalmak és a vezető hírneve irreális növekedési célkitűzésekhez és a befektetőknek tett ígéretekhez vezetett. Az utóbbi öt év 25 legnagyobb vállalati botrányait vizsgáló tanácsadó szerint a cégek elkerülhetetlen bukását a pénzügyi piacok a csőd nyilvánosságra hozatala előtti év során már "beárazták", míg a cégek értékének 40 százaléka "elpárolgott". A csőd bejelentése napján a 25 cég összesen 73 milliárd dollárt veszített.

A vizsgálat szerint a "csalárd" vállalatok 2-szer, 3-szor akkora növekedést prognosztizáltak, vezetőik 3-szor annyit szerepeltek a médiában, és jelentősen magasabb fizetést és jutalmat kaptak, mint a kontroll csoport vállalatainál, amelyet többek között az Exxon Mobil, a 3M és a Hewlett-Packard képezett.

Juhász László, a BCG magyarországi irodájának menedzsere az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon szerinte nem fenyeget még a cégek ilyen típusú bukása, mert a részvénypiac súlya kisebb. Felhívta azonban a figyelmet, hogy az intézményi korlátok hiánya és a történelmi-kulturális hagyományok miatt is nehezebb lehet a felső vezetőket kontrollálni, mint például Skandináviában.

Hogy a magyar vezetőknek sem szabad azonban félvállról venni a nemzetközi tapasztalatokat, azt egy másik felmérés támasztja alá. Míg néhány évvel ezelőtt hazai pályán is ritka kiváltságnak számított a multi élén található magyar vezető, mára egyre gyakoribb, hogy magyar menedzsert küldenek ki más szomszédos országokban található leányvállalatok irányítására.

Menedzsment Fórum





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.