Bihari és Simor emelt, Bánfi vágott volna a kamaton


A monetáris tanács 4 tagja szavazott a jegybanki alapkamat szinten tartására egy 25 bázispontos csökkentési és két 25 bázispontos emelési szavazat is volt a legutóbbi, augusztus végi kamatdöntő ülésen - derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.

Az alapkamat 5,25 százalékos szinten tartására szavazott Csáki Csaba, Karvalits Ferenc, Király Júlia és Neményi Judit.

Az alapkamat 5,5 százalékra történő emelését javasolta Bihari Péter, Simor András, és 5,0 százalékra csökkentette volna Bánfi Tamás.

A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az MNB elnöke kamatemelésre, míg a két alelnök a kamat tartására szavazott.

Az augusztus 23-i kamatdöntésnél a monetáris tanács tagjai már figyelembe vették a Magyar Nemzeti Bank új inflációs jelentését, amely szerint a korábban várt 4,9 százalék helyett az infláció idén átlagosan 4,7 százalék lesz, jövőre 3,5 százalék várható a májusi előrejelzésben közölt 3,0 százalékkal szemben. 2012-re 3,4 százalékra emelte inflációs prognózisát a jegybank a korábbi 2,9 százalékról.

A monetáris tanács tagjainak megítélése szerint a dezinflációs folyamat megtörésére lehet számítani. A testület tagjainak többsége úgy érvelt, hogy az inflációs pálya kedvezőbben alakulhat annál, mint amit a jegybanki szakértői stáb az inflációs jelentés alappályájában felvázolt, elsősorban azért, mert a kibocsátási rés nagyobb lehet, és hatása erősebben érvényesülhet az előrejelzésben foglaltaknál, így az infláció megközelítheti a 3 százalékos inflációs célt - áll a most közölt jegyzőkönyvben.

Profitáljon Ön is!

Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!

mfor trader

A testület tagjai közül többen felhívták a figyelmet Magyarország kockázati megítélésének május kezdete óta tapasztalható romlására. A magyar devizakötvények német kötvényekhez viszonyított felára nagymértékben emelkedett, miközben a - Magyarország kockázatát is jelző - CDS-felárak regionális összehasonlításban is kedvezőtlenül alakultak. (CDS = credit default swaps - az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek.)

A kockázati felárak emelkedése különösen hosszabb időszakra visszatekintve egyértelmű - áll a jegyzőkönyvben.

A monetáris tanács többségének megítélése szerint az elmúlt időszakban megfigyelt kedvezőtlen irányú folyamatok egyelőre nem indokolják a monetáris kondíciók szigorítását, azaz az alapkamat emelését.

Egy esetleges kamatemelési ciklus megindításához a jelenlegi bizonytalan környezetben nem állnak rendelkezésre megfelelő információk, és kisebb hiba származik abból, ha a jegybank kiváró stratégiát követ, mintha indokolatlan szigorításba kezd - áll a kamatdöntésről szóló jegybanki jegyzőkönyvben.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.