A motivált dolgozó a céges siker kulcsa



Napjainkban a cégek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak dolgozóik értékelésének, ösztönzésének és az ezzel szoros összefüggésben lévő motivációs rendszer kiépítésének. Az mfor.hu annak járt utána, milyen módszereket alkalmaznak az értékelés során a hazai munkáltatók.

A hangsúly a teljesítményen van

Sok cégvezető hibás felfogással kezeli az embereket

"A velünk kapcsolatban álló cégek mindegyikénél létezik valamilyen formában teljesítményértékelés. Ez képezi a teljesítmény-arányos juttatások - bónusz, mozgó bér, jutalék, incentive - alapját. A munkavállaló így rendszeres és formális teljesítményértékelő beszélgetéseken kaphat visszajelzést" - nyilatkozta az mfor.hu-nak Krista Zita, a Humánmanufaktúra Emberi Erőforrás Tanácsadó Iroda vezetője.

Fontos momentum az értékelés az IKEA-nál is, mert mint Lánczi Judit, a társaság országos HR-vezetője elmondta: ilyenkor nyílik alkalom egy-egy időszak áttekintésére, illetve a következő időszak céljainak meghatározására. A közösen kitűzött egyéni célokat a szervezeti célokból vezetik le, és azok minél egyértelműbb megfogalmazása révén derül ki a munkatársak számára, hogy konkrétan mit kell tenniük a megvalósulás érdekében.

Az IKEA hazai szervezetében jelenleg minden munkatárs teljesítményét évente három alkalommal értékelik, emellett egy alkalommal fejlesztő beszélgetésre is sor kerül. Az előbbi inkább a múlt teljesítményéről és annak konzekvenciáiról, az utóbbi a jövő lehetőségeiről szól: a munkatárs jelenlegi munkakörében hogyan tudna jobban teljesíteni, esetleg más feladatokat is ellátni, vagy milyen egyéb munkakörökben tudja magát elképzelni.

Elégedett vs. motivált dolgozó

"A legtöbb cég általában évente csak egyszer-kétszer végez dolgozói elégedettségi vizsgálatot, jellemzően félévkor vagy év végén. A leggyakrabban kérdőíves felmérést jobb helyeken a vezetőség megbízása alapján felkért külső cég bonyolítja le, hiszen az csak így lehet objektív és valóban anonim" - osztotta meg tapasztalatait lapunkkal Krista Zita.

A szakértők abban egyetértenek, hogy az elégedettség nagymértékben a munkahelyen uralkodó körülmények függvénye, melynek kialakítása és a munkahely munkavégzésre maximálisan alkalmassá tétele, illetve ezen állapot tartós fennállásának biztosítása egyértelműen a munkáltató felelőssége. Meg kell azonban különböztetni az elégedettséget és a motivációt, előbbi ugyanis esetenként a vállalat számára kevesebb potenciális haszonnal kecsegtet.

.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.