Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés során. Örvendetes hír volt, hogy csökkent a munkanélküli segélyt igénylők száma, mely ismét a kilábalás előjele lehet.
hirdetés
Tőzsdeklub - Virtuális
Próbálja ki 10 napig ingyen!
Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,27 százalékos erősödéssel 10415 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,33 százalékkal 2236 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 0,48 százalékkal 1104 pontra emelkedett.
Alapvetően két kedvező amerikai adat befolyásolta a befektetőket. A munkanélküli segélyért először folyamodók száma a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a múlt héten. A másik árfolyamnövelő tényező pedig az volt, hogy a vártnál kisebb lett a júliusi amerikai külkereskedelmi hiány. Ez részben annak a hatására következett be, hogy az export 2008 augusztusa óta a legmagasabb szintre nőtt.
A szakértők azt mondták, hogy az elmúlt több mint másfél hétben nyilvánosságra hozott amerikai makrogazdasági adatok jobbak lettek a vártnál, és ennek alapján a harmadik negyedévi GDP növekedése meghaladhatja a második negyedévi 1,6 százalékot. (Az első negyedévben 3,7 százalékkal erősödött az amerikai gazdaság.)
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.