A nukleáris energia lehet Magyarország jövője


A fukusimai atomerőmű katasztrófájának hatására ugyan visszavontak néhány nukleáris programot, ennek ellenére az atom továbbra is jelentős szerepet játszik a világ energiatermelésében. Jelenleg ez az egyetlen olyan költséghatékony alternatíva a szénnel, a gázzal, illetve az olajjal szemben, amely maradéktalanul megvalósítható - véli a KPMG globális energetikával foglalkozó intézete.

A KPMG szerint minél nagyobb szerepet kap az atom az energiatermelésben, annál költséghatékonyabb az erőforrások előteremtése. Elismerik, hogy a fukusimai katasztrófából okulva az atomenergia biztonsági kockázatai mindenképpen mérlegelendők, ezzel együtt úgy látják a gazdasági szempontok egyértelműen a nukleáris erőművek mellett szólnak.

Számba véve a szénhidrogén alapú energiaforrások helyettesítésére rendelkezésre álló lehetőségeket, megállapítják: közép távon az energia előállításának legolcsóbb formája a lebomlott növényi és állati maradványokból képződött fosszilis tüzelőanyagok (főként szén, gáz, olaj) elégetése, ez azonban káros anyagok (például szén-dioxid) keletkezésével jár.

Az úgynevezett dekarbonizációt segítő energiatermelési formák, amelyek csökkentik a szén-dioxid káros kibocsátását közül a víz, a szél, a biomassza, a tenger (dagály), a nap és az atom tulajdonságait kihasználó lehetőségeket emeli ki a szervezet.

Azonban megállapításuk szerint a vízenergia nagyszabású előteremtése a legtöbb országban korlátozott, a tengeri áramellátásnak pedig nincs kialakult technológiája. A biomassza képtelen jelentős mennyiségű villamos energia előállítására, a napsugárzás felhasználása pedig igen költséges, és nagyban függ a földrajzi adottságoktól is.

A két legazdaságosabb forma közül a KPMG számítása szerint az atomenergia költsége 55-100 angol font megawattóránként, míg a szélenergia esetében 130-200 angol font.

Noha egy atomerőmű felépítése hatalmas tőkét és akár 7-10 évet is igénybe vehet, egy ilyen létesítmény 60-80 évig is működhet, és ezen időszak során a működtetési költségei igen alacsonyak. Így a nukleáris energia a jövőben nagy valószínűséggel a legolcsóbb energiatermelési formává válik, különösen azt tekintetbe véve, hogy a fosszilis tüzelőanyagok ára minden bizonnyal emelkedni fog - vélik a tanulmány szerzői.

Mindezek alapján a KPMG meglátása szerint a felelős kormányzatoknak mindenképpen el kell gondolkodniuk azon, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a nukleáris erőművekre.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.