Az idegesítő kollégák, a folyton meghibásodó számítógépek mellett a munkavállalók számára komoly stressztényező a hétfő mellett, a péntek, sőt az ünnepek is.
hirdetés
Tudja kezelni az indulatait?
Milyen gyakran lesz a munkahelyén ideges? Szinte mindennap Aránylag ritkán Szinte soha
Egy brit kutatás szerint, amelyet a Nurofen Tension Headache publikált, a munkahelyi stressz leggyakoribb tünete a görcsös fejfájás. A dolgozók mintegy harmada (33
százalék) szerint a legjobban a lerobbanó számítógépek kezdik ki az idegeiket, ezt követően (32 százalék szerint) az idegesítő munkatársaktól tudnának leginkább falra mászni, a sztresszfaktorok
dobogójának harmadik fokán pedig a megkérdezettek 10,5 százaléka szerint a fénymásolók meghibásodása áll.
A felmérésből ugyanakkor kiderül, hogy a hétfő kiemelt helyen áll a stresszt okozó tényezők listáján, a második helyen viszont - meglepő módon - a hétvége előhírnökeként a péntek áll.
Hasonló a helyzet az ünnepekkel is, itt a megkérdezettek 56 százaléka állította, hogy számára a karácsonyi és a szilveszteri időszak mindig stresszel és idegeskedéssel jár, nem utolsósorban a
rengeteg sorbanállás és a tömött üzletek miatt.
Sokan levezetik a feszültséget az edzőteremben vagy éppen a kocsmában, de számos alkalmazott
hagyja felhalmozódni a stresszt. Ha azonban a düh tárgya nem meghatározható, a probléma bármeddig fokozódhat. Az apró, jelentéktelennek tűnő incidenseket vandalizmus, erőszak is követheti, sőt
halálesethez is vezethet a kezeletlen agresszió. A legfőbb gond, ha az emberek nem járnak a problémák végére, hanem hagyják eluralkodni magukon a frusztrációt.
Fokozza a stresszt például, ha a munkáltató váratlanul olyan igényekkel lép fel, minthogy az alkalmazott dolgozza végig az ebédszünetét, vagy nem emeli a fizetést ígérete ellenére. Egyes
személyiség-típusok nem viselik el a mobiltelefonhoz, számítógéphez és határidőkhöz kötött életmódot.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.