Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A piaci átlagnál nagyobb növekedés az Unilevernél
A piaci átlagot meghaladó növekedésről számolt be az Unilever 2011-es pénzügyi jelentésében: a nehéz piaci és makrogazdasági környezet ellenére a brit-holland csoport 6,5 százalékkal növelte értékesítési bevételét az egy évvel korábbihoz képest - áll a társaságnak közleményében.
A pénzügyi eredményekben továbbra is kiemelt szerepe van a feltörekvő piacok teljesítményének, és a testápolási cikkek értékesítésének.
Az értékesítési volumen 1,6 százalékos emelkedése mellett az éves forgalom 46,5 milliárd euróra nőtt a negatív árfolyamhatások, a piaci nehézségek és a gazdasági környezet kihívásai ellenére is.
A feltörekvő piacokon a negyedik negyedévben, valamint az év egészében is kiváló eredményeket ért el a társaság, a növekedés mértéke ismét kétszámjegyű volt.
A piaci volumen növekedése némileg lassult az elmúlt évben, ami elsősorban az áremelkedéseknek, valamint a továbbra is gyenge fogyasztói bizalomnak tudható be. Mindezek ellenére regionális összehasonlításban továbbra is az ázsiai, afrikai és közép-kelet-európai térség számít a növekedés motorjának, az Unilever teljes forgalmához ezek a piacok 18,95 milliárd euróval járultak hozzá, az értékesítési bevétel növekedése pedig még a csoportátlagot is messze meghaladták (10,5 százalék).
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









