A reformok végét jósolja Jaksity György


Eddig sem voltak elsöprő erejűek a reformok Magyarországon, a kormányválság következménye pedig a reformok leállítása is lehet - mondta a Servian.hu internetes portálnak Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke. Véleménye szerint a reformok szükségképpen fájdalmasak, a magyar társadalom viszont el akarja kerülni ezeket a folyamatokat.

A kevés beindult reform sem fog végbe menni, ráadásul az eddigi átalakítások sem voltak elsöprő erejűek - nyilatkozta a Servian.hu-nak adott videóinterjújában Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója, elismert gazdasági szakember. Véleménye szerint a vizitdíj nem volt reformnak minősíthető átalakítás. Az egyetlen komoly lépés a biztosítási rendszer megváltoztatása lett volna, azonban a több biztosítós modell is elég lecsonkítva került a törvényhozás elé - fogalmazott a szakember. Szerinte az is kérdéses, hogy egyáltalán a modell működött-e volna a befektetők szempontjából.

Jaksity György szerint a magyar társadalom 20 éve képtelen szembenézni a változtatás szükségességével. "Mi most azon lavírozunk,hogy ne fájjon a reform. Nos, a reform az fáj. Ha most lehetne ennek az időszaknak az összefoglalását egy mondatban megfogalmazni akkor az az angol kifejezés jut eszembe hogy fájdalom nélkül nincs jutalom. Mi 20 éve megpróbálunk fájdalom nélkül jutalmat kapni" - mondta a szakember.

Szerinte elég megnézni akár makrogazdasági akár szociológiai szempontból azokat az országokat, amelyek Kelet-Európában vagy máshol a világon jelentős gazdasági átmeneten mentek keresztül: ott a változások sokkal nagyobbak, sokkal mélyrehatóbbak voltak.

"A politika, a kormány arra motiválja az embereket,hogy fogyasszanak, hogy hitelt vegyenek fel, hogy eladósodjanak" - fejtette ki véleményét Jaksity György. Szerinte azonban van a társadalomnak egy része, amely rájött arra, hogy az öngondoskodás és a megtakarítás hosszú távon is jólétet tud biztosítani.  Ők nem a politikától, nem a kormánytól várják saját helyzetük megoldását, hanem kockázatokat vállalva, de megtakarítanak. Ez a magatartás előbb-utóbb megtérül, mert olyan eseményekre is fel tud készülni az egyén, amit nem lát előre, és ha így hosszútávon kényelmesen, jómódban fog élni. "A magyar társadalom nagy részére ez nem jellemző" - mondta Jaksity György.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.