Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A reklámhadjáratok célkeresztjében az ifjúság I.
Miért az ifjúság alkotja a vállalatok célcsoportját? Egyrészt nő a fiatalok saját fogyasztása, másrészt egyre jelentősebb a befolyásuk a szülők pénztárcájára. A manipuláció forrása pedig a gyermekekben a reklámok által keltett birtoklási vágy.
Miért az ifjúság alkotja a vállalatok célcsoportját? A válasz a következő egyszerű jelenségeken alapul:
egyrészt nő a fiatalok saját fogyasztása (primary market). Rendelkeznek zsebpénzzel, emellett, ha segít otthon vagy diákmunkát vállal, még több pénzzel rendelkezhet (önálló kereset), amelyet
kisebb dolgokra költhet (pl. édesség), vagy gyűjtögetve nagyobb nem hagyományosan gyermekeknek szánt termékekre költhet (pl. Play Station, bicikli).
Másrészt egyre jelentősebb a befolyása a szülők (általában az Anyuka) pénztárcájára (influence market). A manipuláció forrása, a gyermekekben a reklámok által keltett birtoklási vágy.
Harmadrészt a vállalatok szemében, mint jövőbeni potenciális vásárló jelenik meg. A márkahűség kiépítését nem lehet elég korán elkezdeni a vállalatok szerint (future market). A márkahű fogyasztó
megtartására fordítják a vállalatok a legtöbb figyelmet és pénzt. Könnyebb egy új vásárlót meggyőzni, próbálja ki a terméket, vagy szolgáltatást, mint egy régi vásárló bizalmát megtartani
(Kotler: Marketing menedzsment).
Mindezek figyelembe vétele után a fiatalok egyre nagyobb piacot jelentenek a vállalatok számára. Nem meglepő jelenség, mikor az egyes cégek külön terméktípusokkal lépnek a piacra, amelyek
kimondottan a fiatalokat célozzák meg. Ugyanígy tesznek a televíziós adók is; a műsorkínálatukat úgy alakítják, hogy azzal minél több fiatalt kössenek a tévé elé.
A tévécsatornák, s legfőképpen a kereskedelmi csatornák alkalmazkodnak az ifjúság ízléséhez a fent említett három piaci lehetőség (primary, influence, future market) minél jobb kimerítése
érdekében.
A műsoridő-növekedés, a programok sokszínűsége - elsősorban a szórakoztató műsorok - mind-mind elősegítették, hogy a fiatalok egyre többet és többet üljenek a képernyő elé, és döntéseik fő
reflekciós pontja a tévé által közvetített 'trend' legyen.
A televízió, mint a kulturális létünk csatornája
Amíg az alacsonyabb rendű élőlényeket többnyire ösztönök vezérlik, addig az emberi viselkedés jórészt tanult. A társadalomban felnövekvő mai fiatal a szocializáción keresztül, a családban vagy a
számára kulcsfontosságú intézményekben az értékek, felfogások, célok és magatartásformák egész sorozatát tanulja meg. Ezek közül az intézmények közül a televíziónak egyre inkább kulcsfontosságú
szerep jut.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







