Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A részvényalapokon lehetett a legtöbbet keresni tavaly
A friss tőkebeáramlás szempontjából a likviditási és a zártkörű értékpapír alapok számítottak a tavalyi év nagy nyerteseinek, az év negyedik negyedében ugyanakkor pénzpiaci alapokba fektették a legtöbb pénzt a befektetők – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb, negyedéves összesítéséből. A hozamok alapján az egész múlt évben a részvényalapok tulajdonosai örülhettek a legjobban, hiszen ezek töretlenül jó teljesítményt nyújtottak.
A friss tőkebeáramlás szempontjából a likviditási és a zártkörű értékpapír alapok számítottak a tavalyi év nagy nyerteseinek, az év negyedik negyedében ugyanakkor pénzpiaci alapokba fektették a legtöbb pénzt a befektetők – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb, negyedéves összesítéséből. A hozamok alapján az egész múlt évben a részvényalapok tulajdonosai örülhettek a legjobban, hiszen ezek töretlenül jó teljesítményt nyújtottak.
Habár év végéig némileg lassult az egyébként egész múlt évre jellemző tőkepiaci szárnyalás, és a friss tőkebeáramlás tekintetében is volt sikeresebb negyede az évnek, ám összességében kiemelkedő évet zárt 2009-ben a befektetési alapok piaca. A piaci teljesítmény a negyedévben 67, az év eleje óta több mint 328 milliárd forinttal növelte a befektetők vagyonát. Ezen felbuzdulva a lakossági befektetők tavaly újra az alapok felé fordultak, sőt a negyedik negyedévben már a friss befektetések többségét ők hozták a piacra. Ráadásul látva a felfelé ívelő hozamokat, már nem csak a biztonságos vagy garanciát nyújtó termékeket keresik, hanem a kockázatosabbakat is.
A BAMOSZ statisztikái szerint tavaly mind az alapok, mind a vagyonkezelt portfóliók hozamai kiemelkedőek voltak, és a negyedik negyedévben ismét jelentős mennyiségű új tőke érkezett az alapokba – 148 milliárd forint –, elsősorban a lakossági befektetőktől. A kezelt vagyon az alapoknál mintegy nyolc, a portfóliók esetében három százalékkal bővült, a tavalyi év eleje óta viszont több mint 18 százalékkal nőtt az alapok, és csaknem negyedével a kezelt portfóliók esetén. Az alapok összvagyona így december végén megközelítette a 3 ezer milliárd forintot, míg a BAMOSZ tagok által kezelt vagyon 4 666 milliárd forint volt az év végén. (Ennek 59 százaléka pénztári vagyon, harmada biztosítói, a maradék, kevesebb, mint tíz százalék egyéb tulajdonosok vagyona. )
A nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alapok még mindig a legmeghatározóbb formái az alapoknak, a csaknem 200 ilyen termék vagyona 1 864 milliárd forint volt az év végén, ami harmadával több, mint 2008 decemberében. A negyedik negyedévben az alapok 135 milliárd forint, év eleje óta több mint 250 milliárd forint tőkét vonzottak, míg a negyedben 28,2, az év eleje óta pedig több mint 201 milliárd forint hozamot termeltek.
A legjelentősebb csoportot a pénzpiaci alapok alkotják, ezekben az év végén több mint tíz százalékkal több pénz volt, mint a negyedév elején, és több mint 30 százalék, mint egy évvel korábban. Ennek duplájával, azaz a negyedévben több mint 22, éves szinten több mint 61 százalékkal bővült a kötvényalapok vagyona is. Hasonló mértékben szárnyaltak tavaly a kiemelkedő hozamok kapcsán már említett részvényalapok, ezek vagyona egy év alatt több mint másfélszeresére nőtt.
Visszaesés következett be viszont a tőke- vagy hozamvédelmet nyújtó garantált alapok piacán, pedig ezek 2008-ig a befektetési alapok trendszerűen növekvő részét képezték. Tavaly viszont már inkább kivonták, mint betették a tőkét ezekbe az alapokba a befektetők: a negyedik negyedévben 14 milliárd forint tűnt el az ilyen alapokból, év eleje óta összesen pedig több mint 135 milliárd. (Igaz, a tőkekivonást elsősorban a lejáró, megszűnő vagy átsorolt alapok jelentik, de decemberig a lejáratkor zártvégűből nyíltvégűvé alakított alapokból is jelentős tőkét vontak ki a befektetők.) A piaci teljesítmények ugyanakkor kedveztek a mérlegnek: 4,8 milliárd forinttal növelték a vagyont a negyedévben, és csaknem 30 milliárd forinttal a teljes évben.
Érdekes a helyzet az ingatlanalapoknál is, hiszen ezek 2008 elejéig lassú növekedést mutattak, később viszont folyamatos, és gyorsuló csökkenés látszott, ami a tavalyi harmadik negyedév közepéig folytatódott. Az utolsó három hónapban ismét bizalmat szavaztak ezeknek a termékeknek a befektetők.
A BAMOSZ tagok vagyonkezelési tevékenységének döntő részét még mindig a pénztári vagyonok adják. Az utolsó negyedévben az alapok után a pénztárak számára kezelt vagyon nőtt a leggyorsabban, az év eleje óta ezek több mint harmadával nőttek.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









