A rugalmas foglalkoztatást népszerűsítő sorozat indul


Elindult az az országos rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások minden régióban tájékoztatást kapjanak a rugalmas foglalkoztatási formák szervezeti és gazdasági előnyeiről - közölte a Telework Budapest Konzorcium.

A szakmai rendezvények annak a projektnek a keretében valósulnak meg, amelyben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) európai uniós forrásból támogatja a rugalmas formában végezhető munkalehetőségek feltárását annak érdekében, hogy minél többen tudjanak elhelyezkedni.

A közel két és fél milliárd forintos ráfordítással megvalósuló projekt célja egy olyan új szolgáltatási modell kialakítása, amelynek keretében 150 rugalmas és távmunkában végezhető szakmát fejlesztenek és alakítanak át. A projekt kivitelezője a Telework Budapest Konzorcium, amelyet az ÁFSZ közbeszerzési eljárás keretében választott ki.

A nemrég indult projekttől mintegy 3000 új, rugalmas munkahely létrejöttét reméli az ÁFSZ. A program 2010.december 31-ig tart, a részvétel minden munkaadói szervezet és munkavállaló számára nyitott, az érdeklődők a www.rugalmas.hu honlapon tájékozódhatnak.

Veszprémben és Zalaegerszegen már decemberben megtartották azokat az ingyenes, helyi rendezvényeket, ahol a munkaadók egyrészt tájékozódhatnak a régió munkaerő-piaci folyamatairól, a projekt céljairól, továbbá megismerkedhetnek a rugalmas foglalkoztatáshoz kapcsolódó szervezetfejlesztési módszerekkel és a bevezetéshez kapcsolódó konkrét lépésekkel is.

A jelenlegi gazdasági helyzetben a munkaadók minden eddiginél jobban törekszenek a hatékonyságra és a versenyképesség növelésére, és felismerték, hogy ezt segítheti a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése - idézi a közlemény Hajdók Dávidot, a Telework Budapest Konzorcium rendezvényigazgatóját.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.