A siralmas lakáspiaci adat küldte lejtőre a Dowt


Több makrogazdasági adat és cégeredmény is napvilágot látott csütörtökön, a legfontosabb azonban a lakáspiacot jelző mutató volt, amely továbbra is rendkívül rossz állapotban van. Néhány befektető pedig minden bizonnyal felmérte, hogy a 2008-as hitelválság gócpontja éppen ez volt.

Miközben Európában hurráoptimizmus söpört végig a Fed szerda esti döntését, és annak kommentárját követően, Amerikában már jóval árnyaltabb volt a mai kereskedés során a kép. A nyitáskor még felfele induló indexek a nap második felére jócskán beestek, és bár a kereskedés végére némileg javítottak, így is mínuszban zártak. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,2 százalékkal 12734 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,46 százalékkal 2805 pontra esett, míg az S&P 500-as mutató 0,57 százalékkal 1318 pontra gyengült.
A befektetők bizonytalanságát a napközben nyilvánosságra hozott, vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági adatok okozták, amit csak részben tudott ellensúlyozni néhány cég kedvező negyedéves eredménye. A Caterpillar és a 3M a várakozásoknál jobban teljesített, míg az AT&T komoly veszteséget könyvelt el.

A nyitás előtt ismertetett adatok szerint a vártnál nagyobb mértékben nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma a múlt héten, és az amerikai konjunktúramutató is kisebb mértékben emelkedett a szakértők által becsültnél. Eközben a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya a vártnál némileg jobban alakult. A legfontosabb hír ugyanakkor az új építésű lakóingatlanok értékesítése volt. 2011-ben majdnem 50 éves mélypontot mértek az amerikai új lakás piacon. Az építőipari cégek 2011-es eladása tekintetében 6,2 százalékos visszaesést mértek. Tavaly összesen 302 ezer új lakást értékesítettek szemben a 2005-ös 1,28 millióval.

Tekintettel arra, hogy az amerikai fogyasztók többnyire előre elköltik a jövedelmüket, és a munkabérük a különböző (jelzálog, hitelkártya) adósságokra fordítják a most közölt adat nem véletlenül intette óvatosságra a befektetőket. A 2008-ban kirobban hitelválság gócpontjában ugyanis a jelzálogfedezetű ingatlanok voltak, és a jelek szerint a piac továbbra is mély depresszióban van. Más kérdés, hogy a Fed pénzpumpájának, és a rekodmértékű amerikai költségvetési hiánynak köszönhetően a gazdaságot sikerült növekedési pályára állítani, ez azonban a jelek szerint továbbra is meglehetősen törékeny.
 
MTI/mfor.hu 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.