Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A számítástechnika és az autóipar húzza a magyar gazdaságot
Idén májusban negyedével emelkedett a számítógép, elektronikai, optikai termékek kivitele, míg az autógyártás exportja 18,4 százalékkal bővült - közölte a KSH szerdán. Az adatok alapján jórészt ennek a két iparágnak volt köszönhető, hogy az év ötödik hónapjában 13,7 százalékkal ugrott meg az ipari termelés.
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 májusában 13,7 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - olvasható a statisztikai hivatal részletes tájékoztatójában. A termelés volumene az év első öt hónapjában 7,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 5,4 százalékkal emelkedett.
A részletes adatok azt mutatják, hogy elsősorban a megnövekedett kereslet volt kedvező hatással az iparra, másrészt a bázis is alacsony volt a tavaly májusi 22,1 százalékos zuhanás után.

Az ipari export 2010 első öt hónapjában 15,1, májusban 18,8 százalékkal emelkedett 2009 azonos időszakához viszonyítva. Májusban az exportértékesítés több mint felét a feldolgozóipar két alága adta. Az év ötödik hónapjában a feldolgozóipari kivitel közel háromtizedét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene számottevően, 25 százalékkal emelkedett. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egynegyedét adó járműgyártás kivitele kisebb mértékben, 18,4 százalékkal bővült.
Az ipar belföldi értékesítése január-májusban 5,6 százalékkal csökkent, de az utolsó adatban már erre nézve is vannak pozitív jelek, hiszen májusban 4,1 százalékkal nőtt a belföldi kereslet. A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első öt hónapjában 5,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól, míg májusban már 3,1 százalékkal emelkedtek. Ez nagyrészt az exportra termelő vállalkozások hazai beszállítói hálózatait érintő megrendelések növekedésével kapcsolatos.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2010 májusában a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 15,3 százalékkal nőtt. A csekély súlyú bányászat volumene 25,1 százalékkal alacsonyabb volt a 2009. májusinál. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 3,4 százalékkal haladta meg a tavalyi bázis szintjét, egyrészt a gazdasági élénküléssel összefüggően megnövekedett ipari energiaigény, másrészt a tavalyinál hűvösebb időjárás hatására.
2010 májusában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben volumenbővülés figyelhető meg. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egyötödét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása jelentősen, 27,8 százalékkal nőtt. Az alágon belüli növekedés hajtóerejét a híradás-technikai berendezések, továbbá az elektronikus fogyasztási cikkek iránti keresletélénkülés jelentette. A másik hasonló súlyú járműgyártás 15,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál; ezen belül az alkatrészgyártásban nagyobb volt a növekedés, mint a közúti gépjármű gyártásában.
A két legnagyobb súlyú alág kimagasló teljesítményét az új rendelésmutatók is tükrözik. A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés egytizedét kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása igen kis mértékben, 0,4 százalékkal emelkedett, ami a nagyobb arányú hazai értékesítés csökkenésének és a kisebb súlyú kivitel növekedésének eredménye. Átlagon felüli volumenbővülés figyelhető meg a kisebb súlyú alágak közül a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásában (21,8 százalék), valamint a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység alágban (25,4 százalék) is, mind a hazai, mind az exportértékesítés kedvező alakulásának köszönhetően. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 4,4 százalékkal a feldolgozóipari termelésből 5 százalékos súlyt képviselő villamos berendezés kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól.
2010 májusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése jelentősen, 40,6 százalékkal emelkedett 2009 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 43,7, az új belföldi rendelések 22,8 százalékkal nőttek. Ennek ellenére az összes rendelésállomány 11,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2010 első öt hónapjában (6,2 százalékos létszámcsökkenés mellett) 14,8 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. 2009 azonos időszakához képest az ipari termelés 2010 első öt hónapjában Magyarország minden régiójában nőtt. A legnagyobb mértékű volumenbővülés Észak-Magyarországon (13,9 százalék) figyelhető meg.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









