A tagi kölcsönt nyújtó cégek várhatják az APEH-et



Az idei évre kitűzött tízezer vagyonosodási vizsgálatból mintegy négyezret már megkezdett az APEH. A Napi Gazdaság által megkérdezett adótanácsadók szerint elsősorban ott jelentek meg a revizorok, ahol magas volt a kölcsönállomány és az ingatlanvagyon, de sok feljelentésre is rámozdultak az ellenőrök.

A vagyonosodást vizsgáló APEH elég jól céloz: az esetek kilencven százalékában nagyobb "gondokkal" küszködő adózók kérnek jogi segítséget - mondta a Napi Gazdaságnak Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda munkatársa. A könyvelők és a könyvvizsgálók tapasztalatai szerint előfordul az is, hogy minimálbérre bejelentett, ám autót vásárló vagy lízingelő alkalmazottakat jelölnek ki vizsgálatra. Erre inkább a fővárosban akad példa, ahol Kocsis szerint a tagi kölcsönt nyújtók ellenőrzését eddig visszafogták, míg vidéken kifejezetten a magas tagi kölcsönállománnyal rendelkező vállalkozókat célozzák. Kocsis tapasztalatai szerint az eljárások kifejezetten felgyorsultak, a teljesítménykényszer miatt a revizorok próbálják mihamarabb lezárni az ügyeket.

Ha a magánszemélynek az APEH már kézbesítette az ellenőrzésről szóló értesítést vagy a megbízólevelet, akkor önrevízióra, vagyis a korábban leadott bevallások módosítására már nincs lehetőség. Bizonyos esetekben azonban, ha az adózó elég éber, még időben beadható az önellenőrzés - figyelmeztet Kocsis.

A tapasztalatok szerint az APEH a magas tagi kölcsönállománnyal rendelkező cégeket először célellenőrzéssel vizsgálja, amelynek során bekéri a könyvelőtől a megfelelő szerződéseket is. Ilyen esetben a kölcsönnyújtó szinte biztosan számíthat a vagyongyarapodási vizsgálatra, hacsak az értesítés kézbesítése előtt nem nyújt be egy önrevíziót, amellyel pótlék megfizetése mellett megspórolhatja az adóhiányra kiszabott bírságot és késedelmi kamatot - áll a Napi Gazdaság cikkében.





Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.