A távhő támogatás szabályozásában óvatosságra int a MATÁSZSZ


Óvatosságra int az új, távhő alapú támogatásról szóló, várhatóan október végére, november elejére elkészülő szabályozás megalkotása során a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSZSZ).

A szövetség szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Fekete Csaba elnök emlékeztetett arra, hogy a hővel kapcsolt áram termelésben a villamosenergia kötelező átvételének megszűnésével megszűnt a támogatás, helyette, a lakosság számára, a távhőt támogatják majd.

A MATÁSZSZ azt javasolja, hogy ne csak a lakosság kapjon támogatást, hanem a többi távhő-felhasználó is, mert azzal, hogy ezek leválnak a rendszerről a lakossági távhő ára emelkedhet.

A szövetség azt is javasolja, hogy a fejlesztési miniszter által meghatározott ár egységes módszertan alapján költség alapú és szolgáltatónként eltérő legyen. A 110 távhőszolgáltató ugyanis nagyon különböző tőkeerejű, technikai felszereltségű, így egységes ár csak hosszabb távon képzelhető el.

Az új árszabályozás alapkérdéseit ismertetve a kockázatok között a tűzelőanyag, a hőbeszerzés és a hővel kapcsoltan megtermelt áram piaci árát említette Fekete Csaba. Az idén június végéig ugyanis az áram árában kapott támogatást a tárvhőtermelés. Azzal a szövetség is egyetértene, ha az országos átlagban 30-70 százalékban meghatározott alapdíj-hődíj arány maradna, de rugalmasságot engedne azért, hogy – külön megállapodás alapján - a magasabb hőár-aránnyal takarékosságra, korszerűsítésre lehessen ösztönözni a felhasználókat.

A hőszolgáltatóknak nyereségre is szükségük van, elsősorban a fejlesztések finanszírozásához. Az optimális az lenne, ha tőkearányosan legalább 4-6 százalék közötti nyereség elérését tenné lehetővé a hatósági ár.

Németh István, a MATÁSZSZ elnökségi tagja, aki a kisebb - döntően önkormányzati tulajdonban lévő - szolgáltatókat képviselte a sajtótájékoztatón – hangsúlyozta, hogy a látszat ellenére a távhőszolgáltató piacon is verseny van, mert a jogszabályok ma már lehetővé teszik a leválást. Ezért a szolgáltatók önkéntes árkorlátozásra kényszerülnek. A nyereség ezeknél a cégeknél nem árképzési tényező, ha volt is, van is profit, az a költséghatékonyság eredménye. Németh István elmondta azt is, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatók fejlesztéseit nem finanszírozták a tulajdonosok, így azok nem „járultak hozzá” egyes önkormányzatok adósságához.

Fekete Csaba fontosnak tartotta kiemelni, hogy a távhőszolgáltatásban nem a fennmaradás, hanem a bővülés a fontos. Ehhez új szolgáltatásokat kell bevezetni és el kell terjeszteni a költségmegosztást. A lakásokba beszerelt költségosztó nem a felhasznált hőmennyiséget, hanem annak arányát méri. A hőmennyiségmérő már nagyobb beruházást igényelne – fűzte hozzá. A költségosztóval lakásonként 15-17 százalékos csökkenést lehet elérni, korszerűsítéssel együtt pedig akár 30-50 százalék is lehet a hő- megtakarítás mértéke.

Az új szolgáltatási lehetőségekről szólva  a szövetség elnöke példaként megemlítette, hogy ha az épület lakói egyben fizetnek, az költségmegtakarítást jelent a szolgáltatónak és csökkenti a kockázatokat. De kínálhatnak különböző szolgáltatást az úgynevezett szekunder rendszereken, azaz a hőközpont utáni, az épületeken belül lévő, nem a jelenlegi távhőszolgáltatás részét képező terekben.

H. Szováti Miklós pártoló elnökségi tag szóvá tette, hogy a távhőszolgáltatók fejlesztés nélkül lemaradnak, és korszerűsítésük nélkül nem teljesíthetők az európai uniós megújuló energia vállalások.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.