A tervezettnél kevesebb dolgozót bocsát el a GE Magyarországon


Az új beruházásokkal és a termelés átcsoportosításával a tervezettnél majdnem félezerrel kevesebb munkahelyet szüntet meg a General Electric (GE) magyarországi fényforrás üzletága - tájékoztatott a társaság pénteken.

Tavaly októberben 2.570 dolgozó leépítésével együtt járó átalakításokat jelentette be a GE, amely most azt közölte: 461 magyarországi munkahelyet mégis meg tud őrizni.

A fényforrásokra vonatkozó új energiahatékonysági előírások miatt a GE fényforrás üzletága 2009 októberében ismertette a magyarországi termelést érintő terveit. Az átszervezés keretében az üzletág 2010-2011 során leállítja az Európai Unió energiahatékonysági szabályozása által érintett lámpatípusok, vagyis a magas energiafogyasztású hagyományos izzólámpák és egyes fénycsövek gyártását.

Az egy évvel ezelőtt bejelentett kétéves program keretében 2.570 munkahely megszüntetését tervezte a vállalat. 2010-re 1241 munkahely megszüntetését helyezték kilátásba, amelyből végül 1071-et hajtanak végre, míg a 2011-re tervezett 1329 dolgozó helyett a jelenlegi elképzelések szerint 1038-at bocsátanak el.

A GE annyit közölt: a szakszervezetekkel a pénteki bejelentéssel egyidejűleg kezdtek egyeztetéseket arról, hogy az egyes telephelyeket miként érinti a változás. Változatlan, hogy a jövő évben megszűnik a termelés Vácott, de két-három hét múlva derül ki, hogy a többi gyárban pontosan hány munkahelyet tudnak megtartani.

A pénteken kiadott közlemény idézi Phil Marshallt, a GE fényforrás üzletágának európai elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a globális piac átalakulása miatt számos kiváló dolgozótól kénytelenek megválni, de a hagyományos izzók eltűnésével gyökeresen megváltozik a fényforrások piaca. Az elmúlt csaknem egy évben ezért számos erőfeszítést tettek, hogy vevőik igényeihez igazítsák a termelést, így jelentős beruházással bővítették például a halogén lámpák gyártását.

A társaság közölte: mindent megtesznek az átszervezéssel érintett dolgozók támogatása, mielőbbi újbóli elhelyezkedésük elősegítése érdekében. "Ebben a kormányzat és munkavállalóink képviselői, a szakszervezetek és üzemi tanácsok is partnereink" - jelentette ki Phil Marshall.

Kötelező és Casco (X)

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat

A vállalat és a munkavállalók képviselői a tavaly bejelentett, két évre szóló megállapodása alapján a GE a Munka törvénykönyvében előírtnál kedvezőbb juttatásokat biztosít az átszervezéssel érintett munkavállalóknak. Az illetékes munkaügyi központ, a munkáltató és a munkavállalók képviselői bevonásával munkába helyezést elősegítő bizottságokat alakítottak, amelyek segítségével a volt dolgozók személyre szabott csomagból választhatják ki a számukra megfelelő szolgáltatásokat.

A GE magyarországi tevékenységét a jövőben elsősorban a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek, így a gázkisüléses, köztük a városi világítást biztonságosabbá és hatékonyabbá tevő, modern kerámia fémhalogén lámpák, az energiatakarékos halogén lámpák és kompakt fénycsövek termelésére koncentrálja - derül ki a közleményből.

Ön szerint Buy vagy Sell?

A GE fényforrás üzletága Magyarországon jelenleg hat városban hét gyárat üzemeltet, ezek közül a váci fényforrásgyárban jövőre leáll a termelés. Budapesten működik az üzletág Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) regionális üzleti központja, illetve Globális Fényforrás Technológiai Központja, ahonnan magyar mérnökök irányítják a jövő fényforrásainak fejlesztését. Az üzletág a termelés átalakítása után is mintegy 6 ezer munkavállalót foglalkoztat majd a hazai fényforrásgyártásban.

A GE Hungary Kft., a GE légi közlekedési, energiaipari, egészségügyi, vízkezelési, fényforrás és ipari elektronikai üzletágait összefogó leányvállalata és a Budapest Bank, mint a GE Capital része jelenleg 14 ezer munkavállalót foglalkoztat, amely a fényforrás üzletág átszervezése után mintegy 11 ezer munkavállalót alkalmaz majd.

A cég 2009-es árbevétele 845 milliárd forint volt, ennek 98 százaléka exportból származott. A GE 2009-ben Magyarország harmadik legnagyobb exportőre és ötödik legnagyobb foglalkoztatója volt.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.