Akik a legnagyobbat bukták eddig a pénzügyi válságon


A globálissá vált pénzügyi válság már eddig is rengeteg multinacionális mamutvállalatot tépázott meg vagy juttatott csődbe, és elemzők szerint még messze a vége. A cégóriásokkal együtt sokszor a vezetők is elbuktak vagy óriási vagyon- és presztízsveszteséget szenvedtek el. Az mfor.hu a legnagyobb vesztesek közül szemezgetett.

Nagy balhét vitt el egy francia bróker

A legrosszabbul talán a francia Société Générale (SocGen) bank egyik alkalmazottja, Jérome Kerviel járt. Az üzletkötő példátlan méretű üzleti csalást követett el tavaly, ami egyes szakértők szerint Európa tőzsdéinek összeomlásszerű zuhanását okozta, és ahhoz is hozzájárult, hogy az amerikai jegybank, a Federal Reserve (Fed) egy menetben 0,75 százalékpontos kamatcsökkentést jelentett be.

Kerviel minden idők legnagyobb, mintegy ötmilliárd euró névértékűre becsült csalárd származékos ügyletláncolatát építette ki, csak éppen a rossz irányban. Fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piaci árfolyamok emelkedni fognak. A kereskedő ezért egy időre börtönbe is került, később azonban szabadlábra helyezték a per lezárultáig.

A bróker azt állította, hogy felettesei pontosan tudták, miben mesterkedik. Az elnök-vezérigazgató és helyettese tagadta a vádakat, a cég igazgatótanácsa pedig a politikai nyomás ellenére nem távolította el őket pozícióikból. A SocGen nyeresége az idei harmadik negyedévben szinte eltűnt, 84 százalékkal csökkent.

A Citigroup vezetője lemondott


A tavaly kibontakozó hitelválság hatására az amerikai Citigroup pénzügyi cégcsoport - az USA legnagyobbja - már 2007 harmadik negyedévében sok milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni mintegy hatvan százalékos nyereségcsökkenés után. Ennek következményeként Charles Prince vezérigazgató lemondott posztjáról. Hétfői sajtóértesülések szerint a vállalat a már bejelentett több mint húszezres leépítésen felül további 53 ezer dolgozójától válik meg.

A Lehman vezérét a Kongresszus izzasztotta meg

mfor.hu konferenciák
mfor.hu konferenciák

Készülnek a jövő évi büdzsék, túl sok jóra senki sem számít, az üzenetekben már most is vannak változások.
Legyen ott Ön is!

Az amerikai Lehman Brothers befektetési bankóriás gyakorlatilag egyik napról a másikra húzta le a rolót, ami több ezer munkavállaló - köztük a felsővezetők - állásába került, ráadásul váratlanul. Ez volt a legnagyobb céges bukás az Amerikai Egyesült Államok történelmében. A cég csődje nyomán állt elő az amerikai kormány a 700 milliárd dolláros bankmentő csomaggal.

A vállalat bedőlésének kongresszusi kivizsgálása közben fény derült arra, hogy az óriási bukta ellenére a társaság vezetői több millió dolláros bónuszokkal gazdagodtak. Richard S. Fuld Jr. vezérigazgató például 2000 és 2007 között mintegy 350 millió dollárt kasszírozott, miközben - a vizsgálatot vezetők szerint - mások pénzével játszott kockázatos befektetések révén, amelyek végül térdre kényszerítették az óriáscéget. A befektetők persze futhattak a pénzük után.

A Goldman vezetői bónusz nélkül maradnak


Talán a Lehman vezetőinek kárán tanultak a Goldman Sachs bankóriást irányító menedzserek, akik felkérték a cég igazgatótanácsát, hogy idén ne adjon nekik bónuszokat a cég. Közéjük tartozott a vállalat elnök-vezérigazgatója, Lloyd Blankfein, valamint helyettesei, Jon Winkelried és Gary Cohn David Viniar pénzügyi igazgató, illetve Michael Evans, Michael Sherwood és John Weinberg alelnökök. A globális pénzügyi krízis közepette a bankok nyeresége folyamatosan csökken - sokuk már hatalmas veszteségeket kénytelen lenyelni -, így a Goldman Sachs is rosszul teljesít, amit többek között 3200 dolgozó kirúgásával próbált ellensúlyozni.

A Wall Street-i cégek vezetőinek díjazása a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag elfogadása után vált közbeszéd tárgyává, hiszen a politikusok és a közvélemény is jobban odafigyel arra, mire költik az adófizetők pénzét a társaságok.
 
Porba hullhat a GM-vezér feje
 
Az amerikai General Motors évtizedekig a világ legnagyobb autógyártója volt. A patinás cég azonban az utóbbi években egyre nagyobb, lassan megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzd. Nyáron a rekordokat döntögető olajárak, majd pedig a begyűrűző hitelválság keserítette meg a vállalat életét, olyannyira, hogy a vezetőség és egyes elemzők szerint állami beavatkozás nélkül, a jelenlegi tendenciák folytatódása mellett jövőre csődöt jelenthet a társaság.

 Az utóbbi nyolc évben Rick Wagoner vezérigazgató ült a volánnál. Regnálása alatt több mint 73 milliárd dollárt veszített a cég, részvényeinek értéke hatvanéves mélyponton áll. Wagoner - más iparági vezetőkkel karöltve - az amerikai kormánytól kért mintegy ötvenmilliárd dolláros pénzügyi segítséget az autógyártók számára, a Bush-adminisztráció azonban egyelőre vonakodik ennek megadásától.

Üzleti vezetők és törvényhozók szerint a GM-vezér eltávolítása mindenképpen szükséges feltétele bármiféle szövetségi kormányzati mentőcsomagnak, hiszen Wagoner felelőssége lett volna cégét jó irányba terelni az akadályok között.
 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.