A válság ellenére is hódít a Széchenyi Kártya


A gazdasági-pénzügyi krízis ellenére továbbra is sikeres a vállalkozók körében a Széchenyi Kártya, ezidáig országszerte 125 ezer ilyen plasztiklapot adtak át, és általuk 726 milliárd forint hitelt helyeztek ki - hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége csütörtöki miskolci rendezvényén.

Bihall Tamás, a kamara elnöke a megye gazdaságfejlesztési stratégiájáról szólva hangsúlyozta, hogy partnerekre van szükség a kamara által kidolgozott stratégia megvalósításához, amely egy élhető és fejleszthető gazdasági környezet kialakítását célozza. Jelenleg ugyanis az egy főre jutó GDP az országban itt a legkisebb, és egy leszakadó régió képét mutatja, ugyanakkor a beruházási teljesítmény igen alacsony.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 12 ezer Széchenyi Kártyát igényeltek, és általa 54 milliárd forint hitelt helyeztek ki. Martini Ferenc, a konstrukciót működtető KA-VOSZ Zrt. pénzügyi vezetője azt mondta: a gazdasági válság idején ismét ráirányult a figyelem a Széchenyi Kártyára, a program hiányában még több munkahely szűnt volna meg, és több vállalkozás ment volna tönkre.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.