Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A válság és a kormány együtt szabhatják át a biztosítási piacot
Munkanélküliségi biztosítás, törlesztéskockázati biztosítás - többek között ezek az új termékek jelentek meg az elmúlt években a hazai biztosítási piacon. Az innovációban természetesen kiemelkedő szerepet játszott a devizahitesek terheinek masszív emelkedése és a válság miatt tartósan magas munkanélküliség is. A következő nagy dobás a nyugdíjcélú megtakarítás lehet a biztosítók számára, megpróbálhatnak rámozdulni azokra, akik nem bíznak az állami nyugdíjrendszerben. Mfor.hu-háttér.

Az olcsó cascót és kgfb-t szenvedik meg a biztosítók
Olcsóbb autós biztosítás, szigorúbb kárrendezés
Feledékenyek az év közben kötelező biztosítást váltó autósok
A kgfb húzta maga után az interneten kötött biztosításokat
A Generali az egészségbiztosítási piacra lép
Évi negyvenezer forint alatt kötnének casco biztosítást az autósok
2008 óta több biztosító is próbálkozott munkanélküliségi biztosítással, de nem mindenkinek jött be. Pedig könnyen lehet, hogy ez lesz a következő hónapok-évek egyik slágerterméke a piacon, ugyanis egyre többen tartanak az állásvesztés következményeitől. Hivatalos adat ugyan nincs arra nézve, hány munkanélküliségi biztosítást kötöttek eddig a magyarok, most azonban a Groupama termékével az OTP is beszáll a piacra.
Nem mindenkinek sikerült
A tartósan magas munkanélküliség és a devizahitelesek terheinek emelkedése miatt az elmúlt években egyre többen döntöttek úgy, hogy baj esetére munkanélküliségi biztosítást kötnek, ami állásuk esetleges elvesztésekor is biztosítja életszínvonaluk fenntartását. A magyar piacon több cég is kínál hasonló biztosítást, melyek jellemzően havi néhány ezer forintos díj ellenében nyújtanak védelmet meghatározott időre.
A munkanélküliségi biztosítások iránti igényt táplálja, hogy 2009 augusztusa óta folyamatosan 10 százalék felett van a munkanélküliségi ráta hazánkban, a februári 11,6 százalékos arány sem mutatott enyhülést a piacon. A válság kitörése óta több mint százezer ember elveszítette munkáját hazánkban, ezért egyre többen szembesülnek a problémával közvetve vagy közvetlenül.

Ugyanakkor a munkanélküliségi ráta tartósan magas értéke a piacnak erre a szegmensére korán belépő biztosítóknak is komoly problémát jelent. A nagy reményekkel indult ACE például 2010 januárjában kivonult a piacról a túl magas munkanélküliség miatt. A biztosító szakemberei már az induláskor jelezték, hogy a 10 százalékos munkanélküliség eléréséig tudják vállalni a szolgáltatást, ennek elérése után döntöttek a portfólió átadásáról.
Az OTP is részt szakítana a piacból
Ennek ellenére, vagy talán épp ezért a legnagyobb magyar bank lehetőséget lát a munkanélküliségi biztosításokban, ezért a Groupama termékével belép a piacra. Az OTP szerint a magas munkanélküliség, valamint a táppénzszabályok változása ráirányítja a figyelmet az öngondoskodás azon formáinak fontosságára is, amelyek a váratlan helyzetekre való felkészülést segítik. Azoknak ugyanis, akik nem rendelkeznek jelentős megtakarítással, a munkahely elvesztése, vagy a hosszabb keresőképtelenség, esetleg az elmaradt gyermektartás-díj komoly nehézséget okozhat a számlák kifizetésében.
"Természetesen annak is módja van a biztosítás megkötésére, aki nem rendelkeznek munkahellyel a szerződéskötéskor. Ugyanakkor a biztosító csak abban az esetben nyújt szolgáltatást munkanélküliség esetén, ha a biztosított legalább hat hónapos, folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik a szolgáltatást megelőzően" - közölte kérdésünkre az OTP.

Tehetségmenedzsment a vállalatvezetők szemével
- A tehetségmenedzsment szerepe a piaci versenyben
- A talentmenedzsment programok üzleti értékteremtése
- A tehetségmenedzsment kulcskérdései
- Kivételes teljesítmény, kivételes pillanatokban
- A tehetségmenedzsment felsővezetői aspektusai, talentmenedzsment multinacionális kultúrában
- Tehetségek munkahelyi integrációja
A nyugdíjmegtakarítások lehetnek még a biztosítók prédái
A biztosítási piac egyébként is átrendeződés előtt áll: a szakemberek szerint a következő évek slágerterméki a nyugdíjcélú megtakarítások lehetnek. A magánnyugdíjpénztári rendszer államosítása után ugyanis az állami rendszerbe visszalépettek között sokan lehetnek majd olyanok, akik nem bíznak eléggé az állami nyugdíjban, ezért előre takarékoskodnak majd.
„Az elmúlt időszak kormányzati intézkedései rávilágítottak arra, hogy fontos az öngondoskodás. Nehéz megjósolni, mekkora piac lesz a nyugdíjcélú megtakarítások terén, mivel már eddig is léteztek ilyen befektetési lehetőségek. A különbség most az, hogy a nyugdíjkérdés bekerült a közbeszédbe, többet foglalkoznak az emberek azzal, mennyi lesz a nyugdíjuk a jövőben” – mondta kérdésünkre még február végén Bartók János, az Aviva elnök-vezérigazgatója.
A szakember szerint egyrészt azok számára lehetnek a korábbinál fontosabbak a nyugdíjcélú megtakarítások, akik maradtak a magánnyugdíjpénztári rendszerben, másrészt a visszalépők között is lesznek olyanok, akik számára megnő az öngondoskodás jelentősége.
Beke Károly
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









