A vártnak megfelelőt jelentett a Bank of America


A vártnak megfelelő, részvényenként 15 centes nyereségről számolt be a negyedik negyedévet illetően a Bank of America. A cég a teljes 2011-es évben éppen csak nyereséges lett, csak az utolsó negyedév mentette meg a mínusztól.

A negyedik negyedévben 2 milliárd dolláros, részvényenként 15 centes profitot ért el a Bank of America, a befektetők ugyanekkora részvényenkénti nyereségre számítottak előzetesen. Az amerikai bank negyedéves bevételei 11 százalékkal 25,1 milliárd dollárra emelkedtek. 2010 utolsó három hónapjában a pénzintézet még veszteséges volt, vagyis jelentősen javult az eredmény az egy évvel korábbihoz képest.

A nyereség felfutásában jelentős szerepet játszott, hogy a rossz hitelekre elkülönített céltartalékok összege 43 százalékkal 2,93 milliárd dollárra csökkent.

Pénzt keresne a részvénypiacokon? Próbálja ki 20 napig ingyenesen az mfor tradert!

A teljes 2011-es évben 1,4 milliárd dolláros profitot könyvelt el a bank, vagyis az utolsó negyedév jó eredménye nélkül veszteséges lett volna a cég. 2010-ben még 2,2 milliárd dolláros mínusszal zárták az évet, vagyis ebben a tekintetben is jelentősen javítani tudtak. A teljes éves bevétel 94,4 milliárd dollár volt, ami 15 százalékos csökkenést jelentett 2010-hez képest.

A vártnak megfelelő eredményeknek köszönhetően a hivatalos kereskedés megkezdése előtt 6 százalékkal ugrott meg a bankpapír árfolyama.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.