A vártnál jóval kisebb lehet a légitársaságok vesztesége az idén


A korábbinak a felére csökkentette a légitársaságok idei összesített veszteségére vonatkozó előrejelzését a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA).

A szervezet csütörtökön közölt elemzése szerint az ágazat 2,8 milliárd dollár veszteséget szenved el 2010-ben. A 240 légitársaságot tömörítő szövetség három hónapja még 5,6 milliárd dolláros mínuszt valószínűsített, az utaskilométerre jutó hozam "rendkívül alacsony" szintje miatt. Időközben nagyot javult a helyzet. "Látjuk már, ahogyan lassan kiderül az ég a gépeink előtt" - nyilatkozott Giovanni Bisignani, az IATA vezérigazgatója.

A személyszállításban éves szinten 2 százalékkal emelkedhet a hozam, míg a teherszállításban 3,1 százalékos javulás várható 2010-ben. Tavaly mindkét mutató 14 százalékkal romlott. Az utasforgalom 5,6 százalékkal bővülhet a tavalyi rekord mértékű, 3,5 százalékos visszaesés után, a teherforgalomban pedig 12 százalékos növekedést vár az IATA a 2009-ben elszenvedett 10,1 százalékos éves szintű zuhanás után.

A javulás már tavaly év végén megindult, így a 2009-re várt 11 milliárd dolláros veszteség is mérséklődhet, 9,4 milliárd dollár lehet. A növekedés motorja Ázsia és Latin-Amerika, Európa és Észak-Amerika pedig lemarad. "Kétüteművé alakul a repülési ágazat" - mondta Bisignani, aki szerint 2010-re esik majd a polgári repülés eddigi legmélyebb válságát követő kilábalási szakasz közepe. A veszteség mérséklődik, a bevétel pedig 44 milliárd dollárral több lehet a tavalyinál, de 43 milliárd dollárral kevesebb a 2008-as csúcsnál.

A kőolajár azonban keresztülhúzhatja a számításokat. Az előrejelzés hordónkénti 79 dolláros árral számol, ami összesítve 132 milliárd dolláros, a légitársaságok működési költségének negyedét kitevő terhet jelent. "Az olajár alakulása a legnagyobb kockázat" - mondta a szervezet vezetője.

Az IATA adatai szerint eddig már több mint 30 légitársaság ment csődbe a válság miatt, és a tagvállalatok összesített adóssága elérte a 200 milliárd dollárt. "Van néhány dolog, amire egyáltalán nem alkalmas a mostani helyzet. Ilyen a fizetésemelés, a szolgáltatások árának emelése, és legfőképpen a sztrájk" - mondta Giovanni Bisignani.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.