A vártnál nagyobb a Visa nyeresége


A várakozásokat meghaladó mértékben növelte nyereségét a tavalyi utolsó negyedévben a bankkártyás fizetési szolgáltatások globális piacát vezető Visa Inc.

Az amerikai társaság adózott eredménye 884 millió dollár volt az üzleti év decemberrel véget ért első negyedévében, 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A részvényenkénti profit 1,02 dollárról 1,23 dollárra nőtt. Elemzők kisebb, részvényenként 1,21 dolláros nyereségre számítottak.

A cég jutalékot szed a Visa kártyákkal végrehajtott minden egyes tranzakció után, a válság enyhülésével pedig ismét javul a vásárlókedv, és terjednek a bankkártyás fizetési megoldások. A bevétel így 14 százalékkal 2,2 milliárd dollárra emelkedett a társaság helyi idő szerint szerdán közölt jelentése szerint. A Visa kártyákkal lebonyolított tranzakciók összértéke 15 százalékkal 897 milliárd dollárra emelkedett.

Ön szerint Buy vagy Sell?

A Visa Inc nem bocsát ki bankkártyát - hitel- vagy betéti kártyát - egyedül, partner nélkül, szolgáltatásait kizárólag bankokkal vagy más pénzügyi társaságokkal együttműködve nyújtja az ügyfeleknek, így például a hitelkártyához tartozó hitelt is a partner biztosítja, és nem a Visa Inc. A cég közreműködésével lebonyolított tranzakciók 70 százaléka egyébként nem is hitelkártyához kapcsolódik, hanem betéti kártyához vagy egyéb fizetési megoldáshoz.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.