A vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés az idén


Az első negyedéves béradatok tükrében a vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés az idén - vélekednek az elemzők, akik pozitívumként értékelik, hogy márciusban jelentősen nőtt az alkalmazásban állók létszáma az előző hónaphoz képest.

Középpontban az ember
Középpontban az ember
  • Hogyan menedzseljük magunkat?
  • Melyek az inspiráló vezető ismérvei?
  • Hogyan növelhető a munkahelyi hatékonyság?
  • Vonzóvá lehet tenni egy céget munkáltatói szempontból?


Vegyen részt Ön is II. HR konferenciánkon!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint a reálkeresetek - a fogyasztói árak 6 százalékos növekedése mellett - az idén az első három hónapban 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első három hónapjában 5,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 11,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában 4,2, a költségvetési szférában pedig 8,9 százalékkal nőtt a reálkereset.

Az emelkedés a KSH szerint döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint annak volt köszönhető, hogy januárban és márciusban eseti kereset-kiegészítést fizettek a költségvetési szerveknél foglalkoztatottaknak. Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője kiemelte: a magánszektorban a vártnál jobban nőttek a bérek, ezen belül pedig az iparban 8 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset. Az iparban ugyan már beindult a növekedés, ám a teljesítmény még nem érte el a válság előtti szintet, továbbra is nagy a kapacitásfelesleg, ezért nem számoltak ekkora bérnövekedéssel a szektorban.

Az iparban regisztrált bérnövekedés magával húzhatja a magánszektor béreit - mondta Konrdát Zsolt. Előrejelzésük szerint a béremelkedés mérséklődik a következő hónapokban, de ezzel együtt is valószínűleg magasabb lesz, mint amivel eredetileg számoltak. Ezzel összefüggésben a fogyasztás is lehet magasabb - fűzte hozzá az elemző. Év végére eredetileg a bruttó átlagkeresetek 4 százalékos növekedésével számoltak éves összehasonlításban, ez azonban a jelenlegi adatok tükrében valószínűleg magasabb lesz. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre ki kell várni a következő hónapokat ahhoz, hogy megtudjuk, valóban magasabb szintre álltak-e be a bérek.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője az alkalmazásban állók létszámának havi növekedését említette pozitívumként: márciusban 2 millió 643 ezer, míg februárban csak 2 millió 616 ezer ember volt alkalmazásban. A 30 ezres növekedés kétharmad arányban a közszférában valósult meg - elsősorban a közfoglalkoztatás bővülése miatt - , egyharmada pedig a versenyszférában. Utóbbi szektorban ugyan még csak kismértékű ez a növekedés - és körülbelül 200 ezerrel alulmúlja például a 2008 márciusi szintet -, de mindenképpen jó előjel - mondta az elemző.

A bérek emelkedése Török Zoltán szerint is meglepetésszerű volt. A versenyszférában a szuperbruttósítás bevezetése és az adóváltozások okozták a látványos nettó növekedést. Hozzáfűzte: Magyarországon elterjedt a jövedelemeltitkolás gyakorlata a versenyszférában, így a most közölt béradatokból nem lehet levonni messzemenő következtetést sem a fogyasztás, sem az életszínvonal alakulására vonatkozóan. Török Zoltán szerint a bérnövekedés üteme egyik szférában sem tartható, így - az inflációval együtt - visszaesik a bérdinamika is, de a reálbér a korábban vártnál nagyobb mértékben nő.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.