Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A várttól elmaradt a decemberi ipari termelés az elemzők szerint
A várakozásoktól elmaradt az ipari termelés tavaly decemberben, az elemzők szerint azonban nem kell túlságosan messzemenő következtetést ebből levonni, mivel szerintük nagy bizonytalanságot hordoz az adat magában.
Újabb sötét jóslat: a vártnál nagyobbat zuhanhat a magyar gazdaság
JP Morgan: 1,2 százalékos recesszió lehet Magyarországon 2012-ben
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Közzétette a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámokat az NGM
Cséfalvay: a második félévben élénkülhet a gazdaság
2400 milliárd van a "párnacihában", pedig a gazdaságot szolgálhatná
A Központi Statisztikai Hivatal kedden azt közölte, hogy tavaly decemberben 2,1 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, munkanaphatástól megtisztítva 6,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelés decemberben 7,4 százalékkal csökkent. Egy évvel korábban, 2010 decemberében még 10,5 százalékos volt a havi visszaesés.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője azt közölte, a várakozásoktól lényegesen elmaradva, 2,1 százalékkal nőtt az ipari termelés tavaly decemberben, azonban munkanaphatástól megtisztítva 6,7 százalékra gyorsult a növekedés az előző havi 3,5 százalék után. Ez utóbbiban lényeges szerepet játszik a bázishatás, mivel havi összevetésben 7,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.
A szakértő szerint a havi visszaesés önmagában nem tekinthető váratlannak, mivel a külső kereslet lassulása, az ipari megrendelések csökkenése, valamint a novemberi jelentős növekedés erre utalt, azonban a vártnál alacsonyabb éves növekedést részben az okozhatta, hogy az egy évvel korábbi bázist jelentősen felfelé módosították.
A KSH még az ipari termelésről január közepén kiadott legutóbbi havi jelentésében is azt közölte, hogy 2010 decemberében 13,8 százalékkal csökkent a termelés novemberhez képest, ezt 10,5 százalékos visszaesésre módosította.
Suppan Gergely szerint immár a harmadik éve megfigyelhető, hogy decemberben jelentősen visszaesik a szezonálisan és munkanappal kiigazított termelés az előző hónaphoz képest, ami felveti annak a kérdését, hogy a termelők megváltoztatták termelési szokásaikat, így a szezonális kiigazítás nem megfelelően szűri ezt a jelenséget.
A szakértő szerint az is megfigyelhető, hogy a decemberi jelentős mértékű visszaesést hasonló mértékű növekedés kíséri januárban, így az év első két hónapjában 0-1 százalék körüli növekedésre számítunk, azonban a márciusban elinduló termelés a kecskeméti Mercedes üzemben, illetve a javuló német gazdasági kilátások hatására újra gyorsulhat az ipari termelés.
Az év második felében a külső konjunktúra enyhe javulása, valamit a tavaly év közepétől jelentkező gyenge bázisok is hozzájárulhatnak a termelés növekedéséhez, azonban a belső kereslet hiánya továbbra is negatív hatással lehet a termelésre. Suppan Gergely azzal számol, hogy az idén az ipari termelés bővülése 5,5-6 százalékos lesz.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint az adatok nagy bizonytalanságot hordoznak magukban, szerinte az is elképzelhető, hogy a számok módosulnak a végleges számításokkor. Ezért - mint fogalmazott - nem kell túlságosan messzemenő következtetést levonni.
Megjegyezte, hogy már a várakozások is széles sávban ingadoztak.
Az Erste Bank szakértője az idei évre az ipari termelés 3,5 százalékos bővülését tartja reálisnak. Szerinte a már közzétett feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek alacsonyabbak az idén, mint egy évvel ezelőtt, ezért az első félévben nem várható jelentős növekedés.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









