A verespataki beruházó 700 millió dollár hitelt készül felvenni


A verespataki aranykitermelést tervező Rosia Montana Gold Corproration(RMGC) 700 millió dollárt kíván hitelként felvenni a Royal Bank of Canada vezette nemzetközi banki konzorciumtól, s ha a cég megkapja hamarosan a kitermeléshez szükséges engedélyt, akkor három év múlva már önthetik az első aranyrudat.

Szentesy Cecilia, a vállalat műszaki tervezési igazgatója a Mediafax hírügynökségnek elárulta, hogy a hitelbe felvenni kívánt összeg a verespataki arany- és ezüstkitermelésre szánt beruházás összegének kétharmadát teszi ki. Az utóbbi hetekben több hír is megjelent arról, hogy a román állam is részesedik majd a haszonból, mivel maga is részvényes az RMGC-ben, ezen kívül az állam járulékot is kapna (melynek arányát négy százalékról hat százalékra szeretné emelni).

Az RMGC többségi tulajdonosa a kanadai Gabriel Resources, amely a részvények 80,46 százalékát birtokolja, míg a román állam 19,31 százalékot mondhat magáénak a Minvest Deva cégen keresztül. Más részvényesek összesen 0,23 százalékos részesedéssel bírnak. A Gabriel Resources mögött a nemzetközi üzleti élet nagy nevei állnak, mint például John Paulson, Beny Steinmetz és Thomas Kaplan milliárdosok - olvasható a román hírügynökségi anyagban.  

Seabstian Vladescu volt pénzügyminiszter, az RMGC jelenlegi pénzügyi tanácsadója a napokban az Adevarul című napilapnak elmondta (és Szentesy Cecília is ezt megerősítette), hogy a román állam összesen 56 százalékban lesz haszonélvezője a projektnek. Ez a bevétel a bánya után fizetett adókból és illetékekből, osztalékokból, valamint a neki jutó arany és ezüst eladásából áll. Ez utóbbiak eladásából abszolút értékben 7,5 milliárd dollár folyik majd be, ebből jutna az államnak 4,2 milliárd dollár. Legalábbis az RMGC számításai szerint, amelyek értelmében a cég 900 dollárt tekint unciánkénti átlagárnak. Ez az utóbbi évek átlagára, nem pedig az arany jelenlegi világpiaci értéke - tette hozzá a műszaki tervezési igazgató.

Szerinte a verespataki bányából 245 tonna aranyat és 900 tonna ezüstöt fognak majd kitermelni. A helyszínen 314 tonna arany és 1500 tonna ezüst található - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy az eljárás során a tartalék 20 százaléka kárba vész. A tervek szerint az első, Verespatakról származó aranyrúd 2014-ben fog elkészülni.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.