A vidéki lapok újságíróit féltik

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Egzisztenciálisan és szakmailag is súlyos veszélybe kerültek a megyei napilapok szerkesztőségeiben dolgozó újságírók, a kiadók tulajdonosai ugyanis az egész gazdaságot sújtó válságra hivatkozva, nem először, szigorítják munkakörülményeiket - állapította meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) érdekvédelmi bizottsága állásfoglalásában.

Mint azt a magyar sajtó napja előtt kiadott kommünikében kifejtették, néhány helyen még tartanak a kollektív szerződésekről szóló egyeztetések, de az már világosan látszik: a megyei napilapokat 20-25 százalékkal kevesebb újságírónak kell majd elkészítenie, mint korábban. Azoknak, akik nem kerültek az elbocsátottak listájára, a korábbi bérükért kell teljesíteniük az "irreálisan magas normákat" .

Kitérnek arra is, hogy a központi kiadói direktívákat csaknem mindenütt a főszerkesztők hajtják végre, s kicsi mozgásterük. A központi szerződésekben ugyan nincsenek rögzítve a teljesítménykövetelmények, de minden újságírónak havonta legalább 75 flekknyi szöveget kell megírnia ahhoz, hogy megkapja az  - "amúgy is igen szerény" - alapfizetését.

A megyei lapok többségénél a norma alatti teljesítményt 20 százalékos alapbércsökkentéssel, a több hónapos alulteljesítést elbocsátással büntetik. A MÚOSZ érdekvédelmi bizottsága felhívással fordul a megyei lapok kiadóihoz, kérve, hogy a válság terheit ne hárítsák kizárólag az újságírókra. Egyúttal együttműködésre kéri az összes újságíró-szervezetet annak érdekében, hogy sürgősen tárgyalásokat kezdhessenek a hazai kiadók vezetőivel, majd felvehessék a kapcsolatot a külföldi anyacégek vezetőivel, illetve az ottani szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel a magyarországi regionális sajtóban kialakult kritikus helyzetről - zárul a kommüniké.

MTI



Budapest öt legdrágább eladó lakása

Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Budapest öt legdrágább eladó lakása

.
hirdetés
Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalókKomoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók

Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

.
Olvasói sarok
[ 2010-07-29 ] Jön az első leminősítés a tárgyalások megszakadása után? - kecsop
" végülis Viktor is ezt mondja: „Lesznek még leminős..."
[ 2010-07-29 ] Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH - Michael Knight
" A beszélgetés megnézhető-meghallgatható a http://www..."
[ 2010-07-28 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - Kacsa951
" Mindkét oldalt használom. Valamiért a facebook nekem..."
[ 2010-07-28 ] Üzlet képekben: Mini karácsonyi csomagolás, és sétáló hűtő - Laposka
" Én azt nem értem hogy jött ide a mi Vikink :DD Amú..."
[ 2010-07-28 ] Öt év alatt 3500 milliárd: jövőre kezdhetünk törleszteni - yanktank
" Persze hogy van pénz. Egyszerű számítással kiszámolh..."
További témák >>
hirdetés
.