Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
A visegrádiból a balkáni ligába igazolnánk IMF-megállapodás nélkül
Az IMF megállapodás még akkor is elemi érdekünk, ha nem következik újabb mélypont a válság történetében. Sokkal könnyebb lesz finanszírozni az államadósságot, tőkét bevonni, munkahelyeket teremteni, a növekedési terveket megvalósítani. Egy neves magyar rallyversenyzőt idézve: ”nem az lesz a gyorsabb, aki gyorsan tud bemenni egy kanyarba, hanem aki a leggyorsabban tud kijönni belőle” - olvasható a Commerzbank szerdai devizapiaci elemzésében.
EUR/HUF (299,00 – 302,00): Tegnap megtörtént a piac által valószínűsített kamatemelés, 50 bázisponttal, 7 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. A döntést követően pár perccel máris érkezett a kritika a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, miszerint a kamat emelése korlátozza hazánk növekedési potenciálját, káros a gazdaság egészére. A jegybanki sajtótájékoztatón Simor úr nem mulasztotta el a készülő jegybanktörvénnyel kapcsolatos aggodalmakat megemlíteni és a jegybank függetlenségét hangsúlyozván reflektált a minisztériumi kritikákra. A szembenállás újra élesedik. Közben konfirmálta az EU-IMF páros, hogy nem jönnek vissza, amíg nem születik a jegybanktörvény és a pénzügyi stabilitási törvény kapcsán olyan változás, amely számukra is elfogadható. Martonyi külügyminiszter ma reggel jelezte: a jegybanktörvényt nem vonják vissza, de készek módosítani. Úgy tűnik, a nyilatkozatháború közepén vagyunk, a végső szó nem hangzott el egyik oldalról sem. Nagyon fontos ez a két törvény az IMF megállapodás szempontjából, a megállapodás pedig az ország stabilitásának jelentős javulását eredményezné. A válság egy esetleges újabb hullámát legyengülve, védőháló nélkül várni menthetetlenül nagy visszaesést jelentene. Az ország nagymértékben leszakadna a visegrádi csoporttól, és a balkáni államok ligájába igazolna át. Az IMF megállapodás még akkor is elemi érdekünk, ha nem következik újabb mélypont a válság történetében. Sokkal könnyebb lesz finanszírozni az államadósságot, tőkét bevonni, munkahelyeket teremteni, a növekedési terveket megvalósítani. Egy neves magyar rallyversenyzőt idézve: ”nem az lesz a gyorsabb, aki gyorsan tud bemenni egy kanyarba, hanem aki a leggyorsabban tud kijönni belőle.” A forintárfolyam szempontjából is kedvezőbb lenne egy kevésbé viharos tárgyalási időszak. A kissé kiszámíthatatlan napi események folyamatos kockázatot jelentenek a devizánknak, ezzel jelentősen korlátozzák az erősödési potenciált. A 300 forintos bűvös határt nem tudtuk elhagyni. A nemzetközi hangulat pedig most kedvező lenne - egy békésebb, konszenzuskeresőbb magatartás el tudná vinni 290 felé a kurzust.
EUR/USD (1,3080 – 1,3200): Az EURUSD több mint 100 pontot emelkedett tegnap, amit fundamentálisan mindössze a pozitív IFO index támasztott alá. A javulás mértéke (107,2 tény vs 106,6 előző és 106,1 várakozás), azonban nem okozna ekkora elmozdulást. Valószínűbbnek tűnik, hogy az elmúlt hetekben felhalmozott spekulatív, dollárerősödésre játszó pozíciókat zárják a kereskedők Karácsony előtt. Kombinálva ezt a kissé illikvid piaccal bizony szép árfolyamkorrekciót tud eredményezni. A trend véleményünk szerint nem fordult meg, legfeljebb a merészebbek újabb beszálló szintekhez jutnak 1,31 – 1,32 körül, aztán a következő fontosabb negatív európai hírre újra elindul a tőke a jelenleg egyeduralkodó mentsvárdeviza, az amerikai dollár felé.
mfor.hu

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









