Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Ahol minden 15. ember focista – nagy derbik jönnek a vb-n
Többségükben brazil és ghánai továbbjutást várnak az mfor.hu tippversenyének résztvevői a foci-vb mai negyeddöntőin. A fogadóirodák szintén Kakéákat gondolják a továbbjutásra esélyesebbnek, a másik ágon viszont az uruguayi válogatott sikerét tartják valószínűbbnek.
Pénteken a célegyenesbe fordulnak a csapatok a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon: a negyeddöntő első mérkőzésén Brazília és Hollandia mérkőzik egymással délután négy órától, este fél kilenctől pedig Uruguay és Ghána dönti majd el, melyikük lép tovább a legjobb négy közé.
A többség a brazilokat favorizálja

A brazil-holland a vb egyik legnagyobb derbijének ígérkezik, ugyanis már eredetileg is esélyesnek tartották mindkét csapatot a világbajnoki cím megszerzésére. A narancsmezesek egy nehéz csoportból jutottak tovább pontot sem vesztve, és a szlovák tizenegy sem igazán izzasztotta meg őket a 16 között, és a dél-amerikaiak is magabiztosan vették eddig az akadályokat.
Gerőcs Vendel, az Ikea PR-főnöke szerint a remek formában lévő hollandok képesek lesznek meglepetést okozni, és 2:1 arányban legyűrik majd az általában esélyesebbnek tartott brazilokat.
Másképp látja az esélyeket a többi főnök - például Kósa István, aki egyelőre vezeti az mfor.hu tippversenyét. "A brazilok rendkívül meggyőzőek, bár igazán nehéz csapattal még nem találkoztak. Izgalmas meccset várok, aminek csak a legvégén, 3:1 arányban kerekednek felül a dél-amerikaiak” - jósolja az IBM marketing és kommunikációs igazgatója.

Hasonló végkimenetelt vár Jean-Francois Fenech, az Antenna Hungária főnöke és Balogh Levente, a Szentkirályi vezére is, akik 3:2, illetve 1:0 arányú brazil győzelemre tettek.
Utóbbi véleményeket osztják a fogadóirodák is: a Sportingbetnél 1,85, a Bwinnél 1,9, az Unibetnél pedig 2,02-szeres odds-szal adják a kék-sárga mezesek győzelmét, míg Kluyték diadala 4,3, 3,75 és 4-szereas pénzt hoz a rájuk fogadókra.
Ahol minden 15. ember focista
Ami a gazdasági paramétereket illeti, éves bruttó nemzeti termék tekintetében a világ 10. legnagyobb gazdaságának számító, 200 milliós lakosságú Brazíliának áll a zászló, az egy főre jutó GDP-ben viszont egyértelműen a 16,8 millió lakosú Hollandia a nyerő, csaknem négyszeres értékkel.

Az igazolt játékosok számában egyébként mindkét ország átlépi a milliós küszöböt (Hollandia: 1 millió 139 ezer, Brazília: 2,1 millió). Ez az érték elsősorban az európai állam esetében figyelemre méltó, ahol minden 15. ember kergeti a labdát.
A főnökök többsége Ghánára tesz

A mai nap másik mérkőzésén az egyetlen állva maradt afrikai csapat találkozik Uruguay gárdájával. Ghána a csoportmeccseken meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtott: bár Szerbiát egy tizenegyessel legyőzte, Ausztráliával csak ikszelt, a németektől pedig kikapott. A legjobb 16 között az USA-t sikerült kiütnie a fekete tizenegynek - igaz, csak hosszabbításban és nagy küzdelem után.
Forlánék menetelése biztosabbnak tűnik, hiszen zsinórban három meccset nyertek. Igazi nagycsapat - a rossz formában lévő franciákat nem számítva - azonban még nem került az útjukba, a mai találkozó tehát minden eddiginél komolyabb erőpróba lehet számukra.
Tippversenyünk menedzsereinek többsége szerint a várhatóan kemény összecsapásban a ghánaiak kerekednek majd felül. "Az afrikai szupercsapat továbbra is megállíthatatlan, 2-0-s ghánai győzelmet hoz a negyeddöntő” - véli Gerőcs Vendel.
Ennél szorosabb, de szintén afrikai sikert vár Kósa István. '"Ez a leggyengébb ág, mert kihullottak az európai csapatok. Ghána fizikálisan legyűri Uruguayt, a rendes játékidőben 2:1-re nyer, de itt benne van a pakliban a hosszabbítás" - latolgatta az esélyeket a számítástechnikai óriáscég főnöke. Ilyen arányú ghánai győzelmet prognosztizál Balogh Levente is.
A fogadóirodákban Uruguay a nyerő

Érdekesség, hogy a fogadóirodák másként látják az esélyeket. A nagyobb pénzt az afrikaiak sikerével lehet nyerni (4 és 3,75-szoros oddsok), míg Suarezék győzelme esetén "mindössze" megduplázhatjuk pénzünket. A menedzserek közül csak Jean-Francois Fenech áll ezen az oldalon, aki 1:0-s dél-amerikai diadalra fogadott.
Gazdasági tekintetben egyébként egyértelműen a 3,5 milliós Uruguay van fölényben: egy főre jutó GDP-je nyolcszorosa Ghánáénak, de még az éves GDP-t tekintve is megelőzi a jóval nagyobb, 24 millió lakosú afrikai országot.
Igaz, európai viszonylatban már a szegényebbek közé sorolnák a Suriname után második legkisebb dél-amerikai államot, amely az egy főre jutó bruttó hazai teméket tekintve Bulgáriával áll egy szinten.
Tippverseny: négy főnöktől búcsúzunk
Ami az mfor.hu tippversenyét illeti, mostanra kialakult a legjobb négy mezőnye, ahová Kósa István és a címvédő Gerőcs Vendel mellett Jean-Francois Fenech és Balogh Levente kvalifikálta magát.

Mostantól minden vezető tippel minden meccsre, azaz még bármi előfordulhat, a kiesett főnököknek pedig ezúton is köszönjük a játékot!
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok



Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







