Akár 300 milliárd forint is juthat adócsökkentésre


Ma tartja a következő koalíciós egyeztetési fordulót a miniszterelnök és a liberális párt vezetése a 2009-es adótörvények módosításáról. Gyurcsány Ferenc mindkét párt frakciójánál járva, „belső körben” mintegy 100 milliárd forinttal nagyobb mozgástérről beszélt, mint a nyilvánosság előtt – tudta meg a Világgazdaság.

A miniszterelnök a jövőre az adócsökkentésre fordítható legalább 200 milliárd forint helyett a koalíciós képviselőknek azt mondta, ez az összeg 300 milliárd forint is lehet. Egyelőre azonban nincs döntés erről sem, többek szerint egymás álláspontjának megismerése folyik. Utóbbival egyébként is ráérnek, hiszen a tervek szerint júniusban fogadná el a parlament a 2009-es adójogszabályokat. Ehhez májusban is elegendő benyújtani a törvénytervezetet.

A napilap úgy tudja, az úgynevezett szuperbruttósítás tervét elvetették, ez nem nyerte el egyik koalíciós párt s a kormányfő szimpátiáját sem. Úgy tűnik, elálltak az áfaemeléstől is, s mint vezető koalíciós politikusok mondták, nem tart még az alternatív csomagokról szóló tárgyalási szakasznál az egyeztetés.

Az egykulcsos adóról szóló modellt a szocialisták már korábban sem támogatták, szerintük az SZDSZ is már csak a nyilvánosság felé kommunikálja ezt, de belátta, az MSZP-n kisiklik ez a terv.

A napilap információi szerint a szocialisták körében felvetődött, hogy a lehetséges mozgástér akár egészét a kis- és középes vállalatok direkt támogatására, azaz munkahelyteremtésre fordítsák, ám ez sem egységes álláspont, s a liberálisok sem fogják támogatni. Utóbbiak ugyanis a 5-600 milliárd forintos költségvetési mozgástér egészét adócsökkentésre fordítanák, írja a Világgazdaság.




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.