Akár 4400-ig is eshet az OTP első nekifutásra


Az elmúlt napokban jelentősen fordult a hangulat a tőzsdén: bebizonyosodott, hogy a gyenge makroadatok mellett nem tud emelkedni a piac. A hazai papírok közül csak a Magyar Telekom tudott javítani a héten, a legnagyobb vesztes az OTP volt, mely 5,5 százalékot bukott. Igaz, ezt szinte kizárólag a pénteki napon szedte össze a bankpapír.

Tőzsdeklub - Virtuális

Próbálja ki 10 napig ingyen!

Már az interneten keresztül is elérhetővé válik elemző központunk, amelynek segítségével Ön naponta interaktív, élő elemzésen vehet részt.

Gáspár Gáborral, Gede Balázzsal

Nem csak itthon voltak sötét napok a piacon, a héten a nemzetközi befektetők bizalma is megingott a gazdasági fellendüléssel kapcsolatban. Amerikából továbbra is negatív makroadatok jönnek, szerdán pedig a Fed hivatalosan is rontotta előrejelzését a közeljövőt illetően.

Megbillent a hangulat

A múlt héten még abban lehetett reménykedni, hogy a sikeres kitörést követően sokadik nekifutásra a piac ki tudja verekedni magát a veszélyzónából, amivel elhárult volna annak kockázata, hogy lokális mélypontot üssön. A kérdés csak az volt, hogy folyamatosan rossz makroadatok mellett képes lesz-e erőt mutatni a tőzsde. A héten erre is megkaptuk a választ: nem - olvasható a Raiffeisen Bank heti részvénypiaci elemzésében.

A héten főleg az amerikai lakáspiaci adatok mutattak kiábrándító képet, ráadásul a Fed is rontotta előrejelzését a közeljövőt illetően. "Az egyszeri stimulus hatások kifutásával kifulladni látszik a gazdasági javulás, amely pedig jelentősen növeli a veszélyét annak, hogy mind a második féléves GDP-előrejelzések és ezzel párhuzamosan a vállalati eredmény előrejelzések nem fogják tudni hozni a várakozásokat" - vázolják fel a Raiffeisen szakemberei. 

Ez nem azt jelenti, hogy újra recesszióba süllyednek a vezető gazdaságok, mindössze azt, hogy a javulás mértéke jelentősen elmaradhat a korábbi várakozásoknál, ha egyáltalán lesz bővülés. Erre reagál a piac. A jövő hét lesz a következő hónap legfontosabb hete makroadatok tekintetében, élén a pénteki átfogó munkaerőpiaci adatsorral.

A mögöttünk álló hét piaci mozgását tekintve (az S&P a kritikus 1100 pontos szint alá csökkent, ignorálva a korábbi emelkedést, majd ez megerősítésre is került) ismét tesztelésre kerülhetnek a korábbi lokális mélypontok (S&P 1040), és ha ez megtörténik a fő kérdés az, kitartanak-e harmadszorra is. "Minél többször futunk neki, annál nagyobb az esélye az átesésnek. A korábbi kitörésre nyitott pozíciókat mindenképpen zárni volt érdemes, a játéktér ismét lefelé nyílt meg" - figyelmeztetnek az elemzők.

Csak a Telekom maradt talpon


A héten a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a BUX 527,21 pontot, 2,47 százalékot csökkent, pénteken 20 843,79 ponton zárt. Az index a 2009. december végi 21 227 pontos értékénél 384 ponttal, 1,9 százalékkal áll alacsonyabban. A magyar tőzsde vezető indexe egyedül a hét első napján, hétfőn tudott emelkedni a héten, ekkor elsősorban a Kínából érkező pozitív hírek húzták feljebb az árfolyamokat.



Pénteken esett zárásra a legnagyobb mértékben a BUX, a legrosszabb teljesítményt az OTP nyújtotta, több mint 5,5 százalékos zuhanásával annak ellenére, hogy pénteki sajtóhírek szerint csupán 30 milliárd forint körüli bankadót kell majd fizetnie a pénzintézetnek, a korábban becsült 30-80 milliárd forintnál. A hét utolsó kereskedési napján a régióban a román tőzsde mellett a magyar börze csökkent a legnagyobb mértékben amiatt, hogy részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.

A vezető papírok árfolyamai közül egyedül a Magyar Telekom tudott növekedni az elmúlt héten. Az OTP árfolyama egy hét alatt 5,49 százalékkal, 280 forinttal 4820 forintra csökkent. A Mol részvények ára 0,05 százalékkal, 10 forinttal 18 600 forintra gyengült.

A Richter 4 százalékot, 1720 forintot veszített értékéből, így 41 330 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom erősödött, árfolyama 0,31 százalékkal, 2 forinttal 644 forintra változott. Az Egis 0,37 százalékos, 70 forintos nyereséget könyvelhetett el, így 19 070 forintra emelkedett az árfolyama.

Rosszak a kilátások


Az elemzők szerint a következő héten bizonytalanság uralhatja a magyar piacot, amely továbbra is a nemzetközi tendenciákkal együtt mozoghat.

Az OTP egy gyenge próbálkozást tett arra, hogy az 5300 körüli fontos ellenállásokon átlendüljön, a külső környezet miatt azonban erre nem volt esélye. Így maradt a korábbi kereskedési sávjában és bár 4800-on lehet némi támasz a sáv alja továbbra is 4400 környékén van. "A kinti mélypontok tesztelésével akár ezek a szintek is tesztelésre kerülhetnek" - vélik a Raiffeisen szakemberei. Azaz hiába a bankadóval kapcsolatos jó hírek, jelenleg ezek sem támogathatják jelentősen az árfolyamot.

A Mol a héten sikertelenül támadta a 19 000 környéki ellenállásait, ilyen környezetben azonban nem sok esélye van az ezen való áthaladásra. Miután azonban már napok óta nem sikerül ez, hamar jöhet a profit realizálás és esés, érdemes lehet pozíciót csökkenteni. Elvileg 17 000-ig is visszaeshet.

A Richterben jó példát láthattunk mi történhet egy sikertelen kitörési kísérlet után, amelyben a héten már „agresszívebb” pozíció csökkentés volt a várakozásoknak megfelelően. Elvileg a 42 000 környéki szinteknek azonban ki kéne tartaniuk egy ideig, egy időre ezen szintek környéken konszolidálódhat a papír. Ez azonban nem elegendő még vételi ajánláshoz jelen
környezetben.

"A Telekomban továbbra sincs érdemi változás, a kereskedési sávja továbbra is 625-675 (inkább 650) egyelőre eltávolodott a 625-től, de nem néz ki jól. Pozíció felvétel nem ajánlott" - zárul a Raiffeisen értékelése.

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.